Belföld

Beneda Attila: A családok megerősítése ma „élet-halál kérdése”

Szavai szerint az apa jelenléte a családokban a gyermekek fejlődése szempontjából is kiemelt fontosságú

Élet-halál kérdésének nevezte a családok megerősítését a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

Beneda Attila: A családok megerősítése ma „élet-halál kérdése”
Beneda Attila beszédében kiemelte a családok megerősítését
Fotó: MTI/Katona Tibor

Beneda Attila a Férfiak Klubja független társadalmi szervezet által kezdeményezett „Vállvetve Apával Nap” elnevezésű rendezvényen többek között a munkahelyeken megvalósuló családbarát környezet fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy ennek kapcsán az édesapákról is beszélni kell.

A rendezvény jelentőségét méltatva úgy fogalmazott, az apák napjához kapcsolódó kezdeményezés fő célja, hogy a gyermekek tudják, hol van, mivel foglalkozik az édesapjuk akkor, amikor a munkahelyén tartózkodik.

Kiemelte, a kormány igyekszik támogatni a családokat abban a döntésben, hogy melyik szülő maradjon otthon a gyermekkel, ezért a szülési és egyéb családtámogatásokat, kedvezményeket az apák is igénybe vehetik. Ma Magyarországon már a családok mintegy 13 százaléka él ezzel a lehetőséggel – fűzte hozzá.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az apa jelenléte a családokban a gyermekek fejlődése szempontjából is kiemelt fontosságú, ráadásul – tette hozzá Beneda Attila – a házasságban élő férfiak esetleges betegségből való gyógyulása, a túlélés esélye sokkal nagyobb, mint azoknál, akik egyedül vagy családjuktól külön élnek. Megköszönte a Provident csatlakozását az eseményhez és azt mondta, hogy az ilyen kezdeményezések az apák helyzetének bemutatása szempontjából is roppant fontosak.

Boczán Viktor, a Provident Pénzügy Zrt. vezérigazgatója elmondta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert számukra is fontos fókuszálni a dolgozó édesapákra.

Úgy vélekedett, a családok összetartásában, a gyermekek nevelésében a dolgozó apáknak is részt kell venniük és a „Vállvetve Apával Nap” nevű rendezvényt egyfajta katalizátornak nevezte.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója az államtitkárság támogatását megköszönve arra hívta fel a figyelmet, hogy annak idején a városiasodás okozta azt, hogy a férfiak sok esetben kikerültek a családokból, miközben azt megelőzően állandóan jelen voltak a családok mindennapi életében, hiszen munkájuk legnagyobb részét akkoriban még a ház körül végezték. Az apáknak is szükségük van azonban a kötődésre – fogalmazott.

A kezdeményezéssel a gyermekeket az édesapák munkahelyi „titkos életébe” kívánják beavatni, és az sem véletlen, hogy a rendezvényt a tanítási szünet, a nyári vakáció első napjára időzítették. Ezen a napon a gyermekek akár édesapjuk munkahelyén a vezetői értekezleteken is részt vehetnek – ismertette, hozzáfűzve, reméli, hogy a rendezvény hosszú távon is sikeres lesz, és további cégek is csatlakoznak.

Kapcsolódó írásaink