Belföld

Folytatódik az apadás

A Dunánál és a Rábánál segédkező vízügyesek hazaindulhattak

Rábán nem várható utánpótlása az árhullámnak, a Dunán pedig a pénteki-szombati mohácsi tetőzés után elhagyja az országot az ár, a védekezéshez átrendelt vízügyes szakemberek jelentős része már hazatért – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

Folytatódik az apadás
Győri katonák segítettek Körmendnél az árvízi védekezésben
Fotó: Facebook/MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred

Közleményük szerint a Rába vízgyűjtőjén az elmúlt két nap gyakorlatilag csapadékmentes volt az időjárás, és a szombaton érkező hidegfront sem okoz majd említésre méltó esőt, így a folyó felső szakaszairól az árhullámnak nem érkezik utánpótlása.

Szentgotthárdon a vasárnapi, illetve Körmendnél a hétfői tetőzés óta intenzív az apadás. A tetőzés Sárvárnál csütörtökön dél körül volt, 389 centiméteres vízállással (harmadfok 380 cm), lejjebb, Árpásnál pedig szombaton napközben lehet rá számítani, a harmadfok szintje körül. Győrnél a Duna hatására az apadási tendencia mellett némi emelkedés valószínű a hétvégén, de a vízállások fokozat alatt maradnak – írták.

Mint olvasható, a Duna vízrendszerének időjárását napokig meghatározó frontrendszer elhagyta az országot. Szombaton a nyugati vízgyűjtőkön még kell némi csapadékra számítani, de ezt követően alapvetően száraz és egyre melegebb idő várható a teljes dunai vízgyűjtőn.

Ugyan a Duna múlt szombati budapesti tetőzése után csak nagyon lassan csökkent a vízszint, de csütörtöktől felgyorsult az apadás üteme. A hazai alsó szakaszon még tart a tetőzés. Éjszaka Bajánál 802 centiméteres vízállással, a másodfok szintjét két centiméterrel meghaladóan tetőzött a folyó. A pénteken, szombaton várható mohácsi tetőzést követően az árhullám elhagyja az országot.

A kedvező hidrológiai helyzetnek köszönhetően a dunai védekezésbe bevont 122 tiszai és közép-tiszai vízügyes szakember már otthon van. A budapesti, székesfehérvári, pécsi, nyíregyházi, miskolci, debreceni és szolnoki központú vízügyi igazgatóságoktól a Rábához érkezett mintegy 250 kollégának pedig a fele már hazamehetett, és nemsokára követhetik őket a társaik is – írta az OVF.

A közlemény szerint a Murán kialakuló árhullám Letenyénél péntek reggel néhány centiméterrel a másodfok szintje fölött tetőzött, a Dráván Drávaszabolcsnál a másodfok szintjét megközelítő vízállások várhatóak a következő időszakban.

A Sajón jelenleg már csak Sajószentpéternél mérnek az elsőfok szintje fölötti vízállásokat. A Tarnán Tarnaörsnél holnapra várhatóan az első fokozat alá csökken a vízállás. Mindkét folyón folytatódik az apadás – olvasható.

Kapcsolódó írásaink