Belföld
A csepeli polgármester cáfolja, hogy kárt okozott volna a kerületnek

Az elsőfokú ítélet után Borbély Lénárd egy zárt testületi ülésen, amelyen a kormánypárti képviselők nem voltak jelen, próbálta meg elfogadtatni a testülettel a csaknem 200 millió forint kifizetéséről szóló napirendi pontot.
A strand kálváriája még 2019 elején kezdődött meg. A beruházás a strand területén lévő öltöző és vizesblokk épületek tervezését, engedélyeztetését és kivitelezését foglalta magába. Az önkormányzati tulajdonú Csepeli Városgazda Zrt. a munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként 2018 decemberében az Intech Kft.-vel kötött megállapodást, hogy bontsa le a strand elavult öltözőit, majd tervezze és építse fel az újat. A tervekben új fogadóépület, jegypénztár, irodák és mosdók is szerepeltek, a strandot az építkezés miatt 2019 áprilisban bezárták.
A kivitelezési munkák kezdetekor tízszázalékos előlegre tarthatott igényt az Intech, amely már a munkálatok elején csúszásba került a kitűzött és elfogadott ütemtervhez képest, amivel minden egyes kooperációs megbeszélésen szembesítették. Negyvenszázalékos készültségi fok esetén lett volna jogosult az Intech az első részszámla benyújtására, amelyet csak megközelítenie sikerült május végéig.
Borbély Lénárd polgármester Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményében sérelmezte, hogy a Csepel vezetése kifejezés jogilag értelmezhetetlen, ugyanakkor kárt sem okozhatott, mert a peres eljárásban nem volt fél. Az ügyben az önkormányzat részéről nem a polgármester, hanem a képviselő-testület hozott döntést. A közlemény szerint az önkormányzatnak nem keletkezett fizetési kötelezettsége a strand felújításában részt vett vállalkozó felé, az ítélet az önkormányzat tulajdonában álló Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt-t kötelezte fizetésre egy vállalkozói szerződésből eredő peres vita eredményeként a vállalkozó részére: 147.938.883 Ft, annak 2019. július 1-től számítottan, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értékű késedelmi kamata, valamint 9.378.740 forint perköltség címén. Az említett képviselő-testületi ülésen 10 fővel határozatképes volt a testület, amely így fogadta el a 195 millió forintos egyezséget. A közlemény szerintnem tíz-, hanem ötszázalékos előlegre tarthatott igényt a vállalkozás.
Június elején polgármesteri utasításra a Csepeli Városgazda Zrt. azonnali hatállyal felmondta a szerződést a céggel, azzal az indokkal, hogy a szerződéses teljesítésre még hátralévő két hét úgysem elegendő a hátralévő munkálatok befejezésére.
A közleményben a polgármester úgy fogalmaz: a Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. nem polgármesteri utasításra, hanem a vállalkozó által tanúsított súlyos szerződésszegő magatartásokra hivatkozva mondta fel a szerződést. A strand végül 2019. június 28. napján tudott megnyitni, mely addig is több mint 38 millió forint bevételkiesést eredményezett a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.-nek.
Ezt követően a kivitelést végző vállalat pert kezdeményezett Csepeli Városgazda Zrt. ellen, és követelte az elvégzett munkájának ellenértékét, az elmaradt hasznát és a neki járó késedelmi kamatot is. A Székesfehérvári Törvényszék 2023. júniusi, elsőfokú ítéletében összesen 222 millió forint kártérítést ítélt meg a vállalkozónak.
A bíróság 147.938.883.- Ft-ot ítélt meg a vállalkozónak, amely a törvényszék szerint a megkötött szerződés alapján elvégzett, de még ki nem fizetett munkákra tekintettel illette meg.
Az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste a helyi Fidesz szóvivőjét, Dobronyi Szilvesztert, aki elmondta,
a csepeli strand kérdéskörében mindenki tisztán láthatja, hogy ez egy elhamarkodott, elhibázott döntés volt, amelynek következtében a kerületnek súlyos, 130 milliós többletkiadása keletkezett, amelyet természetesen a csepeliek pénzéből kellett megfizetni.
Dobronyi hozzátette, miután Csepel polgármesterének utasítására a Csepeli Városgazda Zrt. felbontotta a szerződést a kivitelezést folytató vállalkozóval, a közterület-felügyelet munkatársai pedig állításuk szerint polgármesteri utasításra lezárták a munkaterületet, és fizikailag megakadályozták azt, hogy az építési munkákat folytató vállalkozó és annak szakemberei bejussanak a strand területére, így a vállalkozónak nem maradt más választása, mint jogi útra terelni a kialakult helyzetet.
A polgármester közleménye szerint a kerületnek sem 130 millió forintos többletkiadása, sem pénzbírsága nem keletkezett. A kamat és a perköltség nem szankció, illetve pénzbírság.
Az, hogy Borbély Lénárd kiszorította a vállalkozót a strandról, egyéves csúszást és 130 milliós pénzbírságot vont maga után, miután a vállalkozó pert nyert a csepeli városgazdával szemben. Mindez természetesen nem történt volna meg, ha Borbély Lénárd megvárja a határidő lejártát, hiszen a határidőn túl ködbérterhesen lehetett volna folytatni a munkálatokat, akár húsz százalékkal olcsóbban is
– emelte ki a szóvivő, majd megjegyezte, nem szabad hagyni, hogy hasonló ballépésekkel további százmilliós károkat okozzon a kerületnek Borbély Lénárd és csapata.
A vállalkozó által az építési naplóban 2019. június 3-án tett bejegyzése alapján a területre való bejutását „Megrendelői utasításra”, tehát nem polgármesteri utasításra nem tették lehetővé.