Belföld

Jogerősen elítélték a DK-s Varju Lászlót

Nemcsak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találták

Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció alelnökét, országgyűlési képviselőt, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökét másodfokon testi sértésben is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, a garázdaság és választás rendje elleni bűncselekmény mellett. A tárgyaláson az ügyészeket is bírókat megfenyegető Gyurcsány Ferenc is részt vett, de az ítéletet már nem várta meg – számolt be a büntetőeljárás ítélethozataláról a Mandiner.hu.

Jogerősen elítélték a DK-s Varju Lászlót
Varju László súlyos pénzbüntetést és felfüggesztett börtönbüntetést kapott
Fotó: MH archív/Purger Tamás

Másodfokon folytatódott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán a választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolt DK-s országgyűlési képviselő, Varju László büntetőpere. A bíróság ítéletet is hirdetett az eljárásban.

A tárgyalásra a DK több vezető politikusa is eljött, így a bírókat és ügyészeket is megfenyegető Gyurcsány Ferenc, de a párt több tucat aktivistája is jelen volt bíróságon.

A főleg idősekből álló DK-s szimpatizánsok a bíróság épülete előtt is demonstráltak Varju védelmében. Gyurcsány mellett eljött Rónai Sándor EP-képviselő és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő is, de a tárgyalás előtt hiába próbálták őket nyilatkozatra bírni az újságírók, a bukott miniszterelnök és párttársai nem álltak szóba a sajtó képviselőivel.

Varju Lászlóval szemben 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju, a DK képviselőjelöltjeként, a 2018-as országgyűlési választások előtt, győzelmi esélyeinek növelése érdekében, visszalépésre akart bírni egy független képviselőt, akinek ezért anyagi ellenszolgáltatást ígért.

A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi, MTVA-székháznál okozott botrányához kapcsolódik, amikor is Varju politikustársaival együtt randalírozott az épületben, összetűzésbe kerülve az ottani biztonsági szolgálattal. A képviselő a vád szerint egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A Fővárosi Törvényszék 2023 januárjában bűnösnek mondta ki a képviselőt garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntettben, és összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság ugyanakkor felmentette Varjut a súlyos testi sértés vádja alól.

A DK-s képviselő felháborodottam kommentálta az ítéletet, melyet „a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentumának” nevezett. Persze pártelnöke sem maradt le mögötte, ő is megjelentetett egy fenyegetőző posztot, amelyre pár nappal ezelőtt Varju és a Momentumos Fekete-Győr András elleni büntetőpere kapcsán még rátett egy lapáttal. Fenyegetőzését az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közös közleményben utasította vissza, ahogy a Kúria és a Legfőbb Ügyészség is együtt adott választ Gyurcsány szavaira.

A csütörtöki másodfokú tárgyaláson az ügyész és Varju védője, az egykori igazságügyi államtitkár, Hankó Faragó Miklós is elmondta perbeszédét. Az ügyészség szerint a testi sértés bűntette is megáll Varju ellen, ezért súlyosításra tett indítványt és arra, hogy a bíróság szabjon ki a vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést.

Hankó Faragó szerint viszont védence senkinek nem akart sérülést okozni és csak arra törekedett, hogy az ellenzéki petíciót beolvassák a tévében. Varju László csak védekezett a dulakodás során és ezt a bizonyítékok, a videófelvételek és a tanúvallomások is alátámasztják – mondta az ügyvéd. A képviselő az ügyvéd szerint jogos védelmi helyzetben volt. Hankó a vádlott felmentésére tett indítványt.

Varju László a tárgyaláson közölte: politikustársaival együtt semmilyen bűncselekményt nem követtek el a 2018. decemberi akció során. Országgyűlési képviselőként pedig joga volt az MTVA épületében tartózkodnia. Varju a választás rendje elleni bűncselekményt is tagadta. Ezzel együtt egy kortesbeszédet tartott, amelyben a kormányt és a Fideszt vádolta mindenért.

A Fővárosi Ítélőtábla délben hirdetett ítéletében megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és nem csak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találta. A büntetési tételt, azaz a 900 ezer forintos pénzbírságot ugyanakkor a táblabíróság helyben hagyta. Az indoklás szerint a videófelvételeken egyértelműen látszik a Varju László és a biztonsági őrök közötti dulakodás.

Kapcsolódó írásaink