Belföld

Karsai Dániel: Az Alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését

Karsai Dániel szerint az Alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését – az ALS-betegséggel élő alkotmányjogász – aki az ügyben a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult – erről újságírónak beszélt csütörtökön a parlamentben, miután a Momentum meghívására a karzaton követte figyelemmel a kérdésben elhangzott napirend előtti felszólalásokat.

Karsai Dániel: Az Alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését
Karsai Dániel sajtótájékoztatója az eutanázia legalizálásáról az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén a Parlament kék társalgójában 2023. november 30-án
Fotó: MH/Purger Tamás

Karsai Dániel azt mondta: értékelése szerint sem magyar Alaptörvényből, sem a vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatból nem következik, hogy ne lehetne bevezetni megengedőbb életvégi szabályozást a jelenleginél. Hozzátette: a vonatkozó, 20 éve született alkotmánybírósági döntés azt mondta ki, hogy a jelenleg is hatályban lévő szabályozás – amely csak nagyon szűk körben teszi lehetővé az életvégi döntéseket – rendben van, nem sérti az alkotmányt.

Arról azonban a testület egy szót se mondott, hogy egy akár jóval megengedőbb szabályozás sértené az alkotmányos szabályokat és az Alkotmánybíróság gyakorlatát – hívta fel a figyelmet az alkotmányjogász, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a kérdés alkotmányos szempontból teljesen nyitott, tehát egy esetleges strasbourgi siker esetén a magyar alkotmányos rendet nem sértené ilyen típusú törvénymódosítás.

Az alkotmányjogász örömét fejezte ki, hogy az ügy már második alkalommal került szóba az Országgyűlésben, és hogy a felszólalások konstruktívak voltak. Napirend előtt Bedő Dávid (Momentum), Szabó Rebeka (Párbeszéd) és Kunhalmi Ágnes (MSZP) is beszélt Karsai Dániel ügyéről, a kormány nevében pedig Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára szólalt fel.