Belföld

Több mint ezer magyar állampolgár vallotta magát szkítának

Pócs Alfréd László nemrég azzal a kezdeményezéssel fordult az Országgyűlés felé, hogy a szkítákat is nyilvánítsák Magyarországon honos népcsoporttá – emlékeztetett a Mandiner.

Több mint ezer magyar állampolgár vallotta magát szkítának
Magyarság (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Gabor Monos

Mindezt 1371 magyar állampolgár támogatta aláírásával, és vallotta egyben magát szkítának. Erről az érvényes szignók ellenőrzése után tájékoztatta Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke (NVB) Kövér László házelnököt, mivel a végső szót az Országgyűlés mondja majd ki az ügyben – írta a 24.hu.

Pócsék azt kérték, hogy az Országgyűlés a nemzetiségi törvény alapján a szkíta népcsoportot ismerje el nemzetiségként, és a már 13 honos nemzetiség mellé vegyék fel Magyarországon a szkítát is. Azzal, hogy több mint ezer magyar állampolgár szkítának vallotta magát, a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfeleltek – ismertette a lap.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak ilyen ügyekben kötelező kikérnie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének állásfoglalását is, amit Sasvári Róbert szintén mellékelt Kövér Lászlónak.

Freund Tamás pedig jelezte, hogy a magyarországi, magukat szkítákként azonosító közösség honos népcsoporttá nyilvánítását a tudós testület nem támogatta – írták.

Kapcsolódó írásaink