Belföld

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyokra és kényszermunkásokra emlékezünk

Minden évben november 25-én emlékezünk meg arról a több mint 700 ezer magyarról, akiket a II. világháború évei alatt vagy azt követően deportáltak a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. Közülük 300 ezren soha többé nem tértek vissza a hazájukba.

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyokra és kényszermunkásokra emlékezünk
Az egyes kiállítások átadása előtt a múzeum történészei tartanak rendhagyó történelemórát, kontextusba helyezve a tablókon szereplő információkat
Fotó: Terror Háza Múzeum

November 24-én a Terror Háza Múzeumban a kényszermunkatáborok történetét és az elhurcoltak sorsát bemutató múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak. A programon részt vevő budapesti középiskolás diákok eredeti műtárgyak és Gulag-túlélőkkel készült interjúk segítségével ismerhették meg a modern kori rabszolgaság történetét, de arra a kérdésre is választ kaphattak, hogy milyen hatással volt a nemzetiszocialista koncentrációs táborokra a Gulag-szigetvilág – írta a portálunkhoz eljuttatott közleményében a Terror Háza Múzeum.

A foglalkozás célja, hogy megismertessék a mai középiskolás generációval annak a rabszolgasorsnak a történetét, amely az 1940-es és 1950-es években több mint 700 ezer magyar embernek jutott osztályrészéül, hogy bemutassák, hogy miért jött létre a szovjet kényszermunkatáborok rendszere, és láttassák, hogy milyen életet éltek ott a fogvatartottak, akik közül sokan éveket, évtizedeket kényszerültek eltölteni emberhez méltatlan körülmények között.

A Házhoz megy a Múzeum! programsorozat idei utolsó három állomása szintén az emléknaphoz kötődik. Egy karcagi, egy székesfehérvári és egy fővárosi középiskolában mutatják be Rabszolgasorsra ítélve című tablókiállításunkat. A tárlat
korabeli fotókkal, visszaemlékezésekkel, dokumentumokkal, levelekkel eleveníti fel a kényszermunkára hurcoltak életét. Az egyes kiállítások átadása előtt a múzeum történészei tartanak rendhagyó történelemórát, kontextusba helyezve a tablókon
szereplő információkat.

A Terror Háza Múzeum állandó kiállításában egy egész termet szentelt a szovjet kényszermunka- és rabszolgatáborok világának bemutatására. A második emeleti Gulag-Málenkij robot terme azokra a magyarokra – civilekre, hadifoglyokra és politikai elítéltekre – emlékeztet, akiket a szovjet csapatok kényszermunkatáborokba hurcoltak. A terem nagysága, a terem padlóját borító térkép, a visszaemlékezések és a terem falán elhelyezett faborítás mutatja a volt Szovjetunió végtelen térségeiben fogságban tartott barakklakó 700 000 magyar reménytelen sorsát.

Az Oroszországban 1917-ben hatalomra jutott kommunista rendszer egyik első intézkedése volt, hogy kényszermunkatáborokba zárta mindazokat, akiket származásuk vagy politikai meggyőződésük miatt ellenségnek tekintett. A rabszolgamunkára vezényelt foglyokkal végeztették el a Szovjetunió gyorsított iparosításához szükségesnek tartott munkákat. A táborrendszert 1934-ben a Javítómunka-táborok Főigazgatóságába (Gulag) szervezték. A Gulag elnevezés később világszerte a szovjet kényszermunkatáborok gyűjtőnevévé vált. Az 1930-as évek végére, Sztálin rémuralma
alatt a táborok és a bennük dolgozók száma egyes becslések szerint elérte a nyolcmilliót, az embertelen körülmények pedig több millió fogoly halálához vezettek. A második világháború kitörésekor a szovjetek a Gulag mellett, azzal együttműködve egy új táborrendszert is létrehoztak a hadifoglyok és az internált civilek kényszerfoglalkoztatására. Ide kerültek a magyar hadifoglyok, illetve a Magyarországról elhurcolt polgári személyek is, akiket a háború utáni évek minden jelentős szovjet nagyberuházásán dolgoztattak.

A második világháború után a győztes Szovjetunió az elfoglalt és leigázott országok lakosságának munkaerejét a jóvátétel
részének tekintette: több mint négymillió külföldi állampolgárt hurcolt el kényszermunkára munkatáborokba. A fogságba vetettek 85 százaléka a németek, a japánok és a magyarok közül került ki, voltak közöttük hadifoglyok és találomra összeszedett civilek is. A kényszermunkásokat városok és üzemek újjáépítésére, mocsarak lecsapolására, gyárak, utak, hidak és gátak építésére használták. A táborokban uralkodó zord körülmények, az embertelen munka, az őrszemélyzet brutalitása, az elégtelen élelmezés és a betegségek, valamint a szélsőséges időjárási viszonyok miatt a legyengült foglyok tömegével haltak meg. A szállítás embertelen körülményei, a gyűjtő- és tranzittáborok brutális viszonyai miatt rengeteg fogoly már a kijelölt táborba sem jutott el. Több százra rúg azoknak ma magyaroknak a száma is, akiket a szovjet
hadbíróságok ítéltek halálra.

A Gulag-szigetvilágra eljutottakat, a táborokban végzett, -42 fokig kötelező, kíméletlen, napi 10–12 órás rabszolgamunka, az őrök kegyetlenkedése, a gyenge ellátás, az állandó járványok és betegségek, valamint az elégtelen orvosi ellátás tizedelte meg. Akiknek szerencséjük volt, és újra láthatták hazájukat, évtizedeken át nem beszélhettek szenvedéseikről. Az utolsó
Szovjetunióban fogságba vetett fogoly, Toma András 2000-ben, 74 évesen tért vissza Magyarországra.

Kapcsolódó írásaink