Belföld

Orbán Viktor: A nyugati stratégia összeomlott Ukrajna esetében

Ismét ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy nem lokalizálták az orosz–ukrán konfliktust, hanem a teljes világra kiterjesztették. Semmilyen lépést nem teszünk, ami közelebb vinne minket a háborúhoz – írta az Origo.

Orbán Viktor: A nyugati stratégia összeomlott Ukrajna esetében
Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén a Várkert Bazárban 2023. november 17-én. A kormányfő mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (j)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mindez nehéz helyzetbe hozta az ott élő magyarokat. A nyugati stratégia összeomlott Ukrajna esetében, mivel nem győzött a fronton, és az orosz vezetés sem bukott meg. Ilyenkor két dolgot lehet csinálni: mindent folytatni, vagy pedig elemezni a helyzetet – ismertette a kormányfő.

Orbán Viktor közölte, egy kereszténységen belüli háború zajlik most is, és hasonló történt a két világháborúban is. Ennek eredménye, hogy a kínai és amerikai elnök csúcstalálkozóján szóba sem került Európa.

A Szovjetunió idején jobb volt a magyar oktatás helyzete Kárpátalján, mint napjainkban – fogalmazott a kormányfő.

Novák Katalin: Csökkenő népességű nemzetből gyarapodóvá kell válnunk

Kezünkbe kell vennünk a jövő alakítását, nekünk kell írnunk a jövőt, nem az előrejelzéseknek. Demográfiai fordulatra van szükségünk. Csökkenő népességű nemzetből gyarapodóvá kell válnunk – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács tagjainak rendezett eseményen csütörtökön a Parlamentben. Kiemelte: a magyarság zsugorodása nem egy olyan folyamat, amit ne tudnánk megállítani, hanem épp ellenkezőleg.

„Megálljt kell parancsolnunk a magyarság zsugorodásának, és gyarapodóvá kell válnunk" – mutatott rá a köztársasági elnök.

Úgy fogalmazott, a Kárpát-medence lehet az a bölcső, amely a gyermekeket ringatja. „Legyen tehát a Kárpát-medence a forrása az élet továbbadásának" – emelte ki Novák Katalin. Emlékeztetett: 30 év alatt Magyarország lakossága több mint 700 ezerrel, a romániai magyarok száma több mint 600 ezerrel csökkent, Szerbia magyarsága megfeleződött, ahogy Horvátországé is. Hozzátette: Ukrajnában már népszámlálást sem tartanak, de valószínűleg onnan sem kapnánk szívderítőbb számokat.

Kövér László: A történelem nem ért véget

A válságok mindig tartogatnak kedvező kimenetelű lehetőségeket is, ezért a magyarok számára esély nyílik arra, hogy az elveszített 20. század helyett megnyerjék a 21. századot – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtök este a Parlamentben. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács tagjainak rendezett fogadáson köszöntőjében kiemelte: miként a bennünket körülvevő valóságos és virtuális csatazajból is érzékelhető, a korábbi híresztelésekkel ellentétben a történelem nem ért véget, sőt napjainkban veszélyesebben robog tovább az időben, mint az eddigi életünkben bármikor.

Orbán Viktor: Ekkor könnyebb a határon túli magyaroknak

A 2022-es MÁÉRT-ülésen Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy miután Magyarországon egy vállaltan nemzeti keresztény kormány van, ezért van jelentősége annak, hogy a mi potenciális partnereink országaiban milyen típusú kormányzatok működnek. Ez meghatározza a szellemi természetű együttműködés lehetőségét, és kijelöli a szellemi természetű konfliktusoknak a helyét.

Az államéletben ennek van valamennyi jelentősége, nem lenne helyes, ha csak az egyetlen dimenzió lenne ez, de jelentősége kétségkívül van, ezért mindig könnyebb a magyar kormány dolga, és a magyar kormányon keresztül Magyarország dolga is könnyebb, meg a határon túli magyarok dolga is könnyebb, hogyha hozzánk hasonló, nemzeti keresztény alapokon álló kormányok többségben vannak, vagy egyáltalán rajtunk kívül még léteznek Európában.

A covid előtt sem nézett ki jól a világ

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején közölte, már a covid előtt sem nézett ki jól a világ, de az elmúlt időszakban két komoly fegyveres tűzfészek is kialakult. A világ lakosságának egynegyede él olyan övezetben, amelyekre direkt kihatással vannak a fegyveres konfliktusok – tette hozzá. A kormányfő ezt követően megemlékezett a nemrég meghalt Pásztor Istvánról, aki stratégiai szerb–magyar szövetséget alakított ki.

Amíg van etnikai alap, addig van helye az etnikai alapú politizálásnak

Orbán Viktor a szlovákiai választásról azt mondta, hogy ismét felmerült a kérdés, hogy van-e értelme az etnikai politizálásnak. A magyar kormány álláspontja, hogy amíg van etnikai alap, addig van helye az etnikai alapú politizálásnak – tette hozzá. Romániában négy választás következik, mindegyik komoly próbatétel a magyarság számára, de a magyar kormány a lehetőségeihez képest segíteni fog az ottani magyarságnak. A legfájdalmasabb pontja a magyar életnek Kárpátalja, ebben a pillanatban semmi sincs, amit Magyarország nyújtani tudna Ukrajnának.

Ukrajna honvédő háborúra vállalkozott, de nincsenek pontosan vállalt hadicélok – mondta a kormányfő. Nagyon nehéz támogatni egy olyan országot, amely definiált hadicélok nélkül folytat harcot – tette hozzá.

Ez nem magyar érdek

Orbán Viktor sok sikert kívánt Pásztor Bálintnak a vajdasági magyarok új vezetőjének, mivel decemberben előrehozott parlamenti választások lesznek. A mostani szerb kormánnyal sikerült kialakítani egy stratégiai együttműködést, és ezért nekünk nem áll érdekünkben egy olyan változás, ami megkérdőjelezi az eddig eredményeket.

Két iskola versenyez egymással Európában

Európát ma az a kérdés kínozza, hogy látva az európai befolyás csökkenését, mihez kezdjen – mondta a kormányfő. A mostani új világrendszerből kiszorult Európa, mert két Nap van az égen – tette hozzá. Kína az Egyesült Államokkal alakítja majd ki az új világot, és mindez Európa számára nagyon kedvezőtlen.

Orbán Viktor szerint Európában egyesek arra építenének, hogy versenyezzünk és kereskedjünk, hogy megerősödjünk. Mi ezt képviseljük. Ezzel szemben mások bezárkóznának, és leépítenék a gazdasági kapcsolatokat más hatalmakkal – tette hozzá. Ez a vita nem dőlt még el.

Magyarország adottságainál fogva az egész világgal kell együttműködnie, mert csak így lehet növelni a hazai életszínvonalat – hangsúlyozta a kormányfő.

Magyarország számára a nemzeti érdekvédelem legfőbb garanciája az egyhangúság biztosítéka

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 1990-ben a világ tíz legnagyobb gazdasága között hat európai volt, míg 2030-ban már csak Németország lesz a világ tíz legerősebb gazdasága között. Ebből kell levonni a következtetéseket – tette hozzá. Kiegyenlítődni látszik, hogy az EU előnyös vagy hátrányos a magyar fejlődésre nézve – ismertette Orbán Viktor. Az egyik vita arról szól, hogy fönntartsuk-e az egyhangú döntés elvét az unióban. Ha a britek nem lépnek ki, akkor ez a vita nem jött volna létre – mutatott rá a kormányfő. A franciák és a németek sürgették mindig a központosítást, míg a többi szereplő a nemzetállami rendszerre épített.

Remek egyensúly volt az unióban a britek és a V4-ek együttműködése – tette hozzá. Mivel nincsenek a britek, így nincsen meg a blokkoló kisebbség az EU-ban. Rá akarják szorítani az uniós tagállamokat, hogy egyre több hatáskört adjanak át Brüsszelnek. Az egyhangúság megszüntetéséhez egyhangúság kell – mondta a kormányfő. Magyarország számára a nemzeti érdekvédelem legfőbb garanciája az egyhangúság biztosítéka – mondta Orbán Viktor.

Egyetlen javaslatot sem érdemes támogatnia Magyarországnak

Orbán Viktor az uniós bővítésről azt mondta, hogy 26-ról 36 tagállamra bővítenék az EU-t, és a mostani mechanizmust ezzel váltanák le. Egy morális álcába bújtatják a bővítéssel azt, hogy az egész uniós működést átalakítsák – tette hozzá a kormányfő. Egyetlen olyan javaslatot sem látott az asztalon, amit érdemes lenne Magyarországnak támogatnia.

Orbán Viktor szerint ez most nem a friss ötletek ideje az európai politikában. Nem az intézmények működésén, hanem a kereskedelempolitikai ügyekben kéne változtatás.

Nem akarnak szekularizálódni a muszlimok

Orbán Viktor a migrációról azt mondta, nem beszélő gépeket vagy robotokat engedtek be az unióba, hanem embereket. A migráció nem egy racionális munkaerőimport, hanem egy kulturális átalakulás. Nemzeti hatáskörben kell maradnia annak, hogy egy adott országba ki léphet be – tette hozzá.

Világosan látszik a gázai terrortámadás után, hogy a beérkező migránsok a civilizációjukat és vallásukat is behozzák. Jelenleg a keresztény hit nem képes arra, hogy a muszlim dinamizmust megváltoztassa – tette hozzá. A muszlimok mindezek mellett nem akarnak szekularizálódni, és ezért a valóságos integráció lehetősége rendkívül csekély.

Fenn kell tartani a magyar álláspontot, új idegenrendészeti törvényt kell alkotni, és az itt tartózkodást jelentősen szigorítani kell – tette hozzá. Brüsszel továbbra is szét akarja osztani a migránsokat, migránsgettókat akarnak létrehozni, ezt Magyarország elutasítja, és nem is fogja végrehajtani.

A szétcsúszás felé halad az EU

Minden ami eddig stabil volt a világban, az most a szétcsúszás jeleit mutatja. Az EU egy szétcsúszásba fog fordulni, mert a tagállamok nem fogják végrehajtani a meghozott döntéseket – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Mindez nem látványos, de emészti fel az együttműködés kultúráját – tette hozzá. A magyar egységnek ebben a helyzetben erősödnie kell, miközben több minden szétcsúszik.

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy 2024–25-ben vissza kell térni az expanzív növekedéshez a határon túli támogatások területén is.

Kapcsolódó írásaink