Belföld

Hollik István: Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz

Szombaton tartják a Fidesz 30. tisztújító kongresszusát Budapesten

Szombaton tartják a Fidesz 30. tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről – közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

Hollik István: Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója
Fotó: MH/Purger Tamás

A rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt – mondta el Hollik István. Hozzátette: a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz–KDNP EP-listavezetőjéről.

A kommunikációs igazgató közölte: a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust.

A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás.

Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal – ismertette a programot. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja.

Az érdeklődők a Fidesz Facebook-oldalán az egész kongresszust élőben tudják követni – mondta Hollik István.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

Kapcsolódó írásaink