Belföld

A főváros elzárná a vizet az agglomerációban

Lantos Csaba a hazai vízfogyasztás ellátásbiztonsági szempontú áttekintését szorgalmazza

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fővárosi Önkormányzat azzal fenyegetőzik, hogy elzárja a vizet az agglomerációban élők elől, így több százezer állampolgár az Alaptörvényben rögzített joga ellenére ellátás nélkül maradhat – közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A főváros elzárná a vizet az agglomerációban
Karácsony Gergely főpolgármester
Fotó: MH/Török Péter

A közlemény szerint Lantos Csaba energiaügyi miniszter kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, hogy kizárják a vízátadási szerződések felmondásával való fenyegetés lehetőségét, és kezdeményezi a hazai vízfogyasztás helyzetének ellátásbiztonsági szempontú áttekintését, fenntartva a lakossági felhasználók rezsicsökkentésének megőrzését.

Karácsony Gergely 214 milliárd forintos megtakarítással vette át a főváros vezetését, és az egyre növekvő iparűzési adóbevételek ellenére Gyurcsány városházi embereivel együtt a csőd szélére vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát. Ennek az árát most megszorításokkal és a más településeken élőkkel akarja megfizettetni. A kormány célja, hogy a magyar családok számára hosszú távon biztosított legyen a minőségi vízszolgáltatás, ezért – a rezsicsökkentés megőrzése mellett – fenntartja és erősíti az ellátás biztonságát. Emiatt elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fővárosi Önkormányzat azzal fenyegeti és zsarolja az agglomerációs településeken élőket, hogy elzárja előlük a vizet, ezáltal több százezer állampolgár ellátás nélkül maradjon, és sérelmet szenvedjen az Alaptörvényben rögzített, egészséges ivóvízhez való hozzáféréshez fűződő joga – írták.

Ezért Lantos Csaba energiaügyi miniszter levélben tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert arról, hogy kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát annak érdekében, hogy azok egyértelműen kizárják az állami ellátási felelősség ellátását szolgáló vízátadási szerződéseknek cégérdekre hivatkozva történő felmondásával való fenyegetés lehetőségét. Emellett kezdeményezi a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökénél a hazai vízfogyasztás általános helyzetének ellátásbiztonsági szempontú áttekintését, egyértelműen rögzítve, hogy a lakossági felhasználók rezsicsökkentését e területen is változatlan formában kell fenntartani – áll a közleményben.

Magyarországon minden településen elérhető az egészséges ivóvíz, a szennyvízkezeléssel való ellátottság pedig több mint 86 százalékos, a szennyvíztelepek száma tíz év alatt megkétszereződött, ma már több mint 800 telep működik. Az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválság azonban a víziközmű-rendszerre is hatással van, és a kezelése nagy kihívást jelent az önkormányzatok és a cégek számára. Az ágazatot érintő kihívásokra rövid- és hosszútávú megoldásokat nyújt a Nemzeti Víziközmű-közszolgáltatási Stratégia, amely garantálja a víziközmű-szolgáltatás ellátásbiztonságát és műszaki-technológiai állapotának fenntartását, valamint a hálózat karbantartását és szükséges rekonstrukcióját. Emellett az Energiaügyi Minisztérium egy nagyszabású, az ivóvízhálózat fejlesztését célzó program indításán dolgozik – közölte az EM.

Kapcsolódó írásaink