Belföld
Frank Füredi: 1956-ban valami fantasztikus dolog történt Magyarországon
A szabadságért folyó harcban senki mástól nem lehet segítséget várni – véli az MCC brüsszeli vezetője

Az MCC Brussels által szervezett hétfő délelőtti megemlékezésen a magyar származású professzor személyes hangvételű beszédében kiemelte: e fantasztikus pillanat öröme egészen addig tartott, amíg a szovjet tankok visszatértek Magyarországra, miközben a magyar emberek a Nyugat segítségét várták.
„Számomra ez egy döntő lecke volt, mert megtanultam, hogy a szabadságért folyó harcban senki mástól nem lehet segítséget várni. A küzdelemben az emberek csak saját magukra számíthatnak, ugyanakkor össze kell fogni más, a szabadságot szerető népekkel is” – emelte ki.
Frank Füredi a történelmi emlékezet jelentőségéről szólva kijelentette: „az nem tart örökké, folyamatosan fel kell tölteni, mivel az emberek hajlamosak elfelejteni, milyen rossz is volt valójában”.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabadságot sem lehet természetesnek venni, mert az csak egy pillanatnyi mozzanat, „amit nagyon erősen meg kell ragadni, máskülönben tovaillan”.
Véleménye szerint jelenleg Európában a szabadságot mindenféle erők üldözik és próbálják meg aláásni. „Ők úgy tekintenek a szabadságra mint valamire, amit szeretnének elvenni tőlünk. Azt hiszik, jobban tudják, mi az érdekünk, mint mi magunk” – fogalmazott az akadémikus.