Belföld
Több ponton is elmarasztalta az adatvédelmi hatóság Karácsony Gergelyék lakógyűlését

A beleszólás lehetőségét ígérte a fővárosiaknak Karácsony Gergely a budapesti lakógyűlés életre hívásával. A főpolgármester a közlekedést érintő kezdeményezést kiterjesztette a 14 év felettiekre is. A nehézkesen zajló budapesti lakógyűlésen végül a fővárosiak mindössze 9 százaléka, azaz 136 ezer ember vett részt – írták.
A négy kérdésből álló lakógyűlés azonban már a bejelentést követően is számos adatvédelmi kérdést vetett fel. Többek között azt, hogy a főváros milyen forrásból dolgozik, illetve hogy a Karácsony Gergely vezette hivatalnak honnan van meg a 14. életévüket betöltők elérhetősége – véli a portál.
A fővárosi akciót végül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálta, amely számos ponton elmarasztaló ajánlást fogalmazott meg a Fővárosi Önkormányzattal szemben. A Péterfalvi Attila vezette hivatal egyebek mellett megállapította:
„a budapesti lakógyűlés politikai marketingnek tekinthető kérdőíve a kiskorúak esetében az uniós szabályozásban rögzített közvetlen marketingcélú megkeresés tilalmába ütközik.“
Ráadásul Karácsony Gergelyéknek a 18 év alattiak személyes adatainak kikéréséhez be kellett volna szerezniük a törvényes képviselő előzetes hozzájárulását is – írták.