Belföld
Demencia-akciótervet terjeszt a kormány elé a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Az államtitkár a Normafa-Margitsziget Gyalogló Klub szépkorú tagjait köszöntötte, majd elmondta: a társadalomnak gondoskodnia kell azokról, akik a jól megérdemelt pihenőéveiket töltik.
Kiemelte: a 2010-es családbarát fordulat gondoskodáspolitikai fordulatot is jelentett. „Családpolitikai elképzelésünk az egész életutat kívánja lefedni, célunk, hogy a gyermeket tervezők és vállalók támogatása mellett idősebb honfitársainkat is segítsük” – mondta Hornung Ágnes.
Ismertette: több civil szervezetet és önkormányzatot támogattak az idősek érdekében végzett munkájukért. Ennek révén olyan helyi programokat valósíthattak meg, amelyekkel segítették és ösztönözték az idősek szellemi és fizikai jóllétét.
Az államtitkár beszélt az időskori demenciáról, amely komoly terhet ró a családokra. Elmondta, a KIM nagy hangsúlyt helyez a betegség megismertetésére, a megelőzés lehetséges módjainak bemutatására.
Megemlékezett a 2021-ben elhunyt Monspart Saroltáról, a nemzet sportolójáról, az Idősek Tanácsa tagjáról, aki számos alkalommal felhívta a figyelmet a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságára.
Közölte: a Monspart Sarolta által kezdeményezett gyaloglóklub-hálózat ma már 200 klubbal működik, 1700-an gyalogolnak rendszeresen közösségben. Hozzátette: a minisztérium Monspart Sarolta emlékére díjat is alapított, támogatják az alapító célját, hogy minél több gyaloglóklub alakuljon az országban az aktív és egészséges időskorért.