Belföld
Kocsis Máté: Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba
A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor nyomatékosította, a magyar emberek nem akarnak migránspárti, háborúpárti, genderőrületben vergődő Magyarországot

Kocsis Máté a Facebook-oldalán azt írta: Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba, mert azt a kormányt külföldről utasítgatták, az a kabinet kiárusította a nemzeti vagyont, szolgalelkűen teljesítette a nemzetközi multik óhajait.
„Megbízóik ma is ezt várják a baloldaltól, ezért küldik a dollárokat és eurókat” – fogalmazott a kormánypárti politikus, kiemelve, hogy Gyurcsány Ferenc ennek a baloldalnak indította ma el a kampányát, szépen fel is mondta a leckét: „másfajta Magyarországot” akar. A frakcióvezető hozzátette: nyilván migránspártit, háborúpártit, genderőrületben vergődőt – eddig is ilyet akartak.
„Inkább belöknék Magyarországot a közösbe, csak hogy strébernek tűnjenek a brüsszeli és amerikai liberálisok szemében. Erre készülnek” – fogalmazott.
„Rossz hír számukra: nem fogjuk hagyni!” – nyomatékosította Kocsis Máté.