Belföld
Lehel László: Az egyszerű ukrán ember nagy becsben tartja, amit Magyarországtól kap – INTERJÚ
– A mostani Iskolakezdés együtt! gyűjtésüket mennyire érzi sikeresnek?
– Ez a gyűjtésünk egy sikertörténet, mert szerethető, és miután a jövőről van szó, mindenki azt érzi, hogy ennek van értelme, ebbe érdemes adni, mert ezáltal megpróbálunk azokra a gyerekekre figyelni, őket segíteni, akiknek valamilyenfajta lépéshátrányuk van. Azzal tisztában vagyunk, hogy a lehetőségek soha nem lesznek teljesen egyenlőek, de mi azon dolgozunk, hogy a hátrány ne váljon még nagyobbá. Nem véletlenül Kapaszkodó program az összefoglaló elnevezése a 3000 rászoruló gyermeket egész évben segítő tevékenységünknek – amelyre májusban szoktunk külön adománygyűjtést hirdetni –, mert azt szeretnénk, ha a kapaszkodásnak lennének lépcsői az esélyteremtésben. Heti rendszerességgel több ezer gyermekkel foglalkozunk az intézményeinkben, nyáron külön fejlesztő foglalkozásokat szervezünk számukra, speciális táborokat, ahol a fejlődésüket segítjük.
– Ezek az akciók mennyire mozgatják még meg az embereket?
– Évente négy-, ötszázmillió forintot össze tudunk gyűjteni a különböző akcióink során. Kiemelkedő az adventi időszakban meghirdetett szeretet.éhség. országos adománygyűjtés szerepe, de nagyon fontos az iskolakezdési támogatás, a nyári foglalkozások érdekében tartott gyűjtés. A visszatérő akciók mellett ne feledkezzünk meg a rendkívüli esetekről, mint amilyen a török földrengés, a szlovéniai természeti katasztrófa volt, vagy az ukrajnai segítségnyújtás, amely több mint másfél éve folyamatosan zajlik, de ha Magyarországon történik valami nagy baj, akkor szintén külön gyűjtünk. Azt tapasztalom, hogy nagyon nagy a segélyszervezetünk a társadalmi támogatottsága. Az Ökumenikus Segélyszervezet életében ezek a gyűjtések meghatározóak. Nem túlzás azt mondani, hogy az ország legnagyobb gyűjtéseit szervezzük. Ha ezt az egészet nézzük, akkor az egy szép út, amelyen sokan segítenek és támogatnak bennünket.
– Elég komoly felmérések nyomán döntenek a támogatásokról, mindezt a szervezeti felépítés is bírja?
– Való igaz, hogy ehhez a szervezeti struktúrának is igazodnia kell. A legnagyobb kihívás számunkra talán nem is a visszatérő akciók megszervezése, hiszen ennek a módja már kialakult, van egy intézményi hálózat, amely beazonosítja a gyermekeket, folyamatosan foglalkozik velük, ennek van egy kiszámítható rendszere, amely jól tervezhető és követhető. Ahogy a karácsony előtti akciónk sem csupán arra koncentrálódik, hogy az ünnepre osztogatni tudjunk, hanem az egész éves munkánkra is gyűjtünk. A legnagyobb kihívás számunkra most egyértelműen Ukrajna, amikor fantasztikus mértékben megmozdult nemcsak Magyarország, hanem az egész világ.
– Ukrajna esete már csak azért is ellentmondásos, mert miközben minden tisztességesen gondolkodó ember együttérez az ukránokkal, a kárpátaljai magyarságot folyamatosan hátrányos helyzetbe hozzák. Ez a helyzet mennyire bonyolítja az önök tevékenységét?
– Érdemes különbséget tenni a politikai kommunikációk és a hétköznapi valóság között, amellyel mi szembesülünk. Mi egész Ukrajnában dolgozunk. Annak érdekében, hogy ez lehetséges legyen, három helyre állandó bázist építettünk ki. Kijevben van egy állandó irodánk, ahol épületet bérlünk, munkatársaink vannak ott, helyi ukránok és magyarok, továbbá Lembergben, más néven Lvivben is létrehoztunk egyet, míg Beregszászon már régóta működik, amelyet még a tiszai árvíz után alakítottunk ki. Ezek mellett alirodánk működik Herszon, Harkiv és Zaporizzsja térségében. Mi az eddigi munkánk során semmilyen atrocitással nem találkoztunk, még rosszindulatú megjegyzéssel sem. Egyetlen egyszer hangzott el egy helyi kormányzótól, hogy Magyarországnak fegyvert kellene szállítania, amire jeleztük, hogy ez nem a mi kompetenciánk, mi azért vagyunk, hogy a humanitárius ügyekben nyújtsunk segítséget. A sajtóban sokszor olvasható hírekkel ellentétben szívesen fogadtak bennünket, megbecsülnek, minden kérésünknek eleget tesznek, az egyeztetésekben nagyon együttműködőek. Az ellentmondásban ez is benne van, hogy a látható, hallható viták mellett az egyszerű ukrán ember nagy becsben tartja, amit Magyarországtól kap, és ez igaz Kárpátaljára is, ahol egy külön intézményhálózatot támogatunk. Csaknem kétszázötven intézményt támogattunk ott eddig: iskolákat, óvodákat, kulturális létesítményeket, ahol a belső menekülteket elhelyezték. Ezt az ottani politikai vezetés is nagyon jó néven vette.
– Milyen váratlan kihívásokkal szembesültek a támogatott intézményekben?
– Egészen egyszerű problémákkal is, hiszen olykor nem volt miben tárolni az élelmiszereket, és hűtőgép kellett, vagy mosógép, mert egyetlen elöregedett szerkezet húsz, harminc embert kellett volna hogy ellásson, vagy más hétköznapi eszközök hiányával, amelyeknek a beszerzését nem lehetett halogatni. Mindig a helyzethez igazodva próbáltunk segíteni, ami az egész tevékenységünkre jellemző, de Ukrajnában hatványozottan igaz.
– Mindezt a hazai adományokból?
– Most már nemcsak saját gyűjtésből és magyar kormányzati pénzből dolgozunk, hanem Kijevben működik az ENSZ-nek egy szervezete, az Ukrajnai Humanitárius Alap, ahová a világszervezet a nagy pénzeket küldi a Föld minden részéről. Ezekre az összegekre a szervezet pályázatokat ír ki a különböző ott tevékenykedő segélyszervezeteknek. Az, hogy mi az első tíz szervezet között vagyunk, és már a harmadik pályázatunk nyert, egy hatalmas elismerés. Akiknek segítünk, azok nem feltétlenül azt nézik, hogy ki a finanszírozó, hanem hogy magyaroktól kapják a segítséget. Közvetett módon ez is a jószomszédság ügyét szolgálja.
– Ukrajna kapcsán többször felmerül a korrupció problémája. Ezzel mennyire szembesülnek, mennyire nehezíti a munkájukat?
– Mi egy zárt rendszerben dolgozunk, amelyet úgy kell elképzelni, hogy nem adunk át pénzt hatóságoknak, kormányzati szerveknek. Ha bármit vásárolni akarunk Ukrajnán belül, akkor pályázatot írunk ki, mondjuk, háromszáz vaskályhára, és végigkövetjük a lebonyolítást.
– Nyomást sem éreznek a helyi szervektől?
– Egyszer sem találkoztunk olyan presszióval, hogy kitől vásároljunk, vagy mit szerezzünk be. A programok elég zártak. A magyar segítségnyújtás mellett, amelyre külön is kitérnék, a nemzetközi pályázatokról is érdemes beszélni, amelyekhez egy hosszas előkészítő munkát kell végezni, amelyben pontosan meghatározzuk kiknek, milyen konkrét módon próbálunk segíteni. Már a pályázat megírásakor sem tudnak a helyi szervek beleszólni, teljesen ki van véve az ő kezükből a lebonyolítás, az egész koordinálása az Ukrajnában működő ENSZ-szervezetek feladata és jogköre, amelyek aztán a mi munkánkat követik és ellenőrzik.
– Akkor térjünk ki a magyar segítségnyújtásra!
– Az nagyon figyelemreméltó, amit Magyarország tett. Ez hazánk legnagyobb humanitárius akciója külföldön. A kezdeti időkben, amikor hatalmas volt a bizonytalanság, elképesztő mennyiségű árut vittünk át a határon. Később valamennyire stabilizálódott a helyzet, mostanában már működnek a piacok, és mindenhez hozzá lehet jutni, de a kezdeti időszakban tömegével, hirtelen indult meg a belső migráció, ami komoly problémákat okozott, amikor nagyon fontos volt a gyors és hatékony segítség. Mi nem kis kocsikkal szállítottunk, hanem százhatvan kamionnal vittük a segélyeket Ungvárra, aztán onnan terítve az ország különböző pontjaira. Ez csak az első lépés volt. Később elindult a gondolkodás az újjáépítés érdekében, hogy Magyarország hosszan tartó, egyedi megoldásokat valósítson meg. Így esett a választás Kijev megyére. Ez a jól ismert Bucsa, Borogyanka terület, ahonnan az orosz erők tavaly márciusban visszavonultak, és itt már érdemes volt az újjáépítésbe belekezdeni. Ezt a térséget azóta sem érte bombázás, támadás, így a mi javaslatunk alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a magyar kormány támogatásával létrehoztunk egy konténeróvodát, amely nagyon szépen működik egy térségbeli kis településen, Zahalciban. Ugyancsak itt egy bombatámadástól megrongálódott iskola felújítása zajlik, amely jövő őszre fejeződhet be. Bucsában létrehoztunk egy mentőállomást, amelyet fűtéssel, légkondicionálással szereltünk fel, amelyet reményeink szerint már az ősszel átadunk, továbbá a bucsai térségben épül egy orvosi rendelő, amelyhez többféle szolgáltatás is kapcsolódik, amolyan kormányablakszerű intézménnyel. Ezek többmilliárdos tételek.
– Hogyan zajlik a segélyszervezetek koordinálása, miért éppen Bucsa környéke jutott a szervezetüknek?
– Mi nagyon korán odamentünk, már tavaly április környékén találkoztunk a helyi polgármesterrel, akitől megtudtuk, hogy mi voltunk ott az első nemzetközi szervezet, és már akkor felvetődött, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni a helyreállításon. Gyorsan megkaptuk a magyar kormány támogatását is, és vállalható mértékű feladatokat kerestünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a bucsai polgármesterrel ezekről megegyeztünk, más szervezeteknek ezek a projektek már nem lettek kiajánlva, hanem a lengyelek például egy konténertelepet hoztak létre a környékben elpusztult házak lakói számára. Az ENSZ a lényegesebb szervezeteket rendszeresen összehívja, szektoriális egyeztetéseket tart, amikor bizonyos helyszínek vagy ügyek mentén keres szervezeteket a megvalósításhoz, például fűtés, vízellátás vagy más kérdésekben. Ott elhangzanak ajánlások, hogy ki, mit tud vállalni. A konkrét helyszíneken ugyanez történik. Amikor a Herszon várossal szomszédos Mikolajivban jártam, amelyet érintett az emlékezetes gátrobbanás, akkor a polgármester azonnal jelezte, hogy a következő egyeztetésre örömmel várnak bennünket is. Ezt nem is lehet másként megoldani, enélkül kész káosz lenne a segélyezés. A komoly szervezetek mindig is az együttműködésre törekednek, a spontán akciók inkább csak a propagandának szólnak, azok követhetetlenek.
– A felekezetek felettiség segíti a tevékenységüket, vagy inkább nehezíti, mert esetleg sokan a saját egyházi szervezetükben jobban bíznak?
– Amikor több mint harminc esztendeje a szervezetünk létrejött, akkor alapvetően a magyarországi protestáns egyházak összefogásaként alakult, református, evangélikus, metodista, unitárius és a kisebb ortodox felekezetek összefogásából alakult. Az idő múlásával létrejöttek olyan szeretetszolgálatok, amelyek kifejezetten egy egyházhoz kapcsolódnak, és természetesen összefogják az adott egyház szerteágazó tevékenységéhez tartozó feladatokat, az idősgondozástól az oktatási tevékenységig. Az is egy jó dolog, ha egy felekezet a saját híveivel kiemelten tud törődni. Számunkra inkább arra nyílik lehetőség, hogy a világi közösségekből is hozzunk támogatókat, akik nem kötődnek egyházakhoz, de értékelik ezt a munkát, és segíteni akarnak.
– Hogy zajlik ez a munka, amikor külföldön tevékenykednek?
– Amikor távolabbi vidéken dolgozunk, különösen fontosak az egyházi kapcsolatok, mert kellenek az olyan támpontok, amelyekre kellő bizalommal tekinthetünk, és képesek segíteni nekünk például az infrastrukturális kérdésekben, amikor irodát keresünk, személyeket tudnak ajánlani, és sok hasznos megoldásban segíthetnek. A másik fontos tényező a nemzetközi szövetség, az ACT International, amely a nem katolikus keresztény egyházak segélyszervezeti központja Genfben, és százhúsz tagszervezettel rendelkezik az egész világból. Ha valamilyen katasztrófa történik valahol a világban, akkor az ACT azt nézi meg elsőként, hogy a tagszervezetei közül melyek aktívak abban az országban. Így történt Ukrajna esetében is azonnal, amikor a genfi központban látták, hogy Ukrajnában régóta bejegyzett szervezetként működünk. Ahhoz, hogy mi egy országban huzamosabb ideig dolgozzunk, be kell ott is jegyeztetni a szervezetünket, címmel, adószámmal, bankszámlaszámmal. Teljesen átláthatóvá kell tenni az ottani tevékenységet is. Mi pedig egész Ukrajnára kiterjedő, országos hatáskörrel rendelkeztünk már a háború kitörésekor. Ilyenkor megbíz bennünket az ACT, hogy készítsünk egy projektet, hogy miként akarunk Ukrajnának segíteni, és azok a tagszervezetek, amelyek nem akarnak személyesen odamenni, viszont egyetértenek az elképzeléseinkkel, nekünk küldik a támogatásaikat, amelynek fejében hetente egy beszámolót készítünk a pénz felhasználásáról, az elvégzett munkáról, így azt is láthatják, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet mindeddig ötszáztízezer embernek segített valamilyen formában. Éppen ezért a nagy szervezetek, amelyek az ACT tagjai, az ENSZ-találkozóktól függetlenül is egyeztetnek Ukrajnában.
– Mit tart a harminc év legfontosabb eredményének?
– Az egy nagyon fontos dolog, hogy mi valamilyen módon az egyházak kinyújtott karjai vagyunk, és az általuk közvetített reménységet visszük. A másik, ami nagyon fontos, hogy a harminc év alatt egy erős közösség épült, létrehoztunk egy támogatói közösséget. Több tízezer rendszeres támogatónk van, akikre a visszatérő programjaik során támaszkodhatunk, illetve ha rendkívüli katasztrófa történik, akkor sok esetben maguk jelentkeznek, és nem csupán a nagyobb cégek, amelyek közül több mint százzal van együttműködésünk, hanem magánszemélyek, akik értékelik a tevékenységünket. Egy londoni székhelyű jelentős világcég, amellyel korábban soha nem volt kapcsolatunk, magától jelentkezett, hogy látva az ukrajnai szerepvállalásunkat, mellénk állna anyagi támogatással. A dolgok egy idő után maguktól megérnek. Ebben benne vannak a fiatalok, a nagyszerű önkénteseink, a jószolgálati nagyköveteink, mint Lévai Anikó asszony vagy Kovács Kokó István, és sok ismert személyiség, aki ugyancsak segíteni akar. Mindennél többet mond, hogy a legnagyobb akcióinkhoz milliós számban csatlakoznak.
– Mennyi embert mozgatnak meg egy-egy jelentősebb akció során?
– Pontos számot nehéz mondani, de több ezer önkéntesünk van, akik egy katasztrófa vagy segélyakció, illetve figyelemfelhívó kampány kapcsán csatlakoznak hozzánk, ugyanakkor vannak olyan feladatok, amelyeket nem lehet önkéntesekre bízni, hanem számon kérhető, felelősséggel munkát vállaló emberekre van szükség, de szükség van az önkéntesekre is. Csak a nagyságrend érzékeltetése miatt említem, hogy Ukrajnában több mint tízmilliárd forintot költöttünk el a segélyeken és az újjáépítéseken keresztül.
– Mit tart a közeljövő legnagyobb kihívásának?
– Nyilván minden nem fér bele a mostani beszélgetésbe, így nem beszéltünk a kiterjedt hazai szociális intézményhálózatunkról, amelyben több mint ötszáz munkatársunk van, az afganisztáni, az iraki, az etiópiai tevékenységünkről vagy a keresztények visszatelepítéséről Irakba, vagy hogy mi mindent teszünk a ninivei keresztények hazatéréséért, hogy ez a történelmi közeg és az általa közvetített üzenet élő maradhasson. A szervezet most egy olyan szakasznál tart, amikor minőségi lépést hajtunk végre. Még átláthatóbbá igyekszünk tenni a tevékenységünket, még inkább professzionalizáljuk a munkánkat, amely szervezeti átalakításokat is igényel a racionálisabb munka érdekében. Ukrajnában mindennél fontosabb lenne, hogy befejeződjön a háború, és végre az újjáépítésekről széles körben lehessen beszélni, és ne kelljen a kicsit szomorú szájízzel említett humanitárius segítségekben gondolkodni. Magyarország hatalmasat fejlődött, a szegénység felszámolásában szép eredményeket sikerült elérni. A mi célcsoportunk a krízisben élő családok és a hátrányos helyzetű gyerekek, hogy a jövőt szolgáljuk a tevékenységünkkel az egyházak kinyújtott karjaként.
