Belföld

Donáth Anna lebukott: így juttat pénzt az általa kihasznált civil szervezeteknek

A Momentum Mozgalom politikai szövetségesként tekint a Soros György által támogatott és a helyi civil szervezetekre is – derült ki Donáth Anna egyik korábbi interjújából. A korábbi pártelnök egyértelmű sikernek nevezte a „jászberényi modellt”, vagyis azt, amikor a baloldali pártok helyi civil szervezetek színeiben juttatnak be képviselőket az önkormányzatokba. A projekthez állítása szerint milliárdos támogatást intézett Brüsszelben az EP-képviselő, így az Európai Bizottság is hozzájárul a magyarországi ellenzék finanszírozásához, miközben a tanárok béremelésére hazánknak jogosan járó forrásokat visszatartják – számolt be a Magyar Nemzet.

Donáth Anna lebukott: így juttat pénzt az általa kihasznált civil szervezeteknek
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője
Fotó: MH/Purger Tamás

A brüsszeli pénzcsapok kinyíltak a Soros-szervezetek és a baloldalhoz közel álló civil szervezetek számára. Donáth Anna, a Momentum volt elnöke, jelenlegi EP-képviselője szerénytelenül be is jelentette, hogy mindez az ő érdeme. Tavaly decemberben így írt minderről:

Személyes küldetésemnek tekintettem, hogy a lehető legtöbb forrást küzdjem ki a magyar civileknek. […] Küzdelmem első sikere 2020 decemberében érkezett: 641 millió helyett sikerült közel másfél milliárd eurót megszavaznunk a civileknek az európai értékekkel, esélyegyenlőséggel, állampolgári jogokkal és a nők elleni erőszakkal foglalkozó projektekre. A két évvel ezelőtti munka eredménye pedig most a magyar civilekhez is elért. Négy magyar civil szervezet összesen 1,4 milliárd forintot kapott ebből a keretből. A pénzt a magyar civilek között fogják pályázati rendszer keretében szétosztani.”

Donáth külön sikernek könyvelte el, hogy „az EU ezt a támogatást közvetlenül a civileknek osztja, a tagállamok kormányainak beleszólása nélkül”.

Donáth Anna 2023 tavaszán a Magyar Hangnak nyilatkozott a Momentum és a civil szervezetek közötti kapcsolatokról, amely alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az EP-képviselő korántsem önzetlenül igyekszik forrást biztosítani a kormányellenes civileknek – írták.

Kapcsolódó írásaink