Belföld
Hollik szerint továbbra sem tudni, honnan érkezett 4,5 milliárd forint a baloldalhoz
Bedő Dávid szerint Márki-Zay Pétert kellene erről kérdezni

Hollik István a Tranzit fesztiválon szombaton Tihanyban rendezett vitán azt mondta: a baloldal az elmúlt harminc év legdurvább korrupciós ügyét követte el, amikor civil szervezetek mögé bújva elfogadta a 4,5 milliárd forintot.
Honnan érkezett, és ki fizette ezt a civil szervezeteken „átfolyatott” pénzt, és mit kértek cserébe? – tette fel a kérdést a fideszes politikus.
Bedő Dávid úgy reagált: elsősorban Márki-Zay Pétert kellene megkérdezni, mert főként az ő szervezete kapta ezt a támogatást. Erről a forrásról a Momentumnak akkor sem volt, és azóta sincs tudomása – tette hozzá.
A két politikus között élénk vita bontakozott ki a pedagógusbérekről is.
Bedő Dávid azzal vádolta a kormányt, hogy nem képes a költségvetésben 400 milliárd forintot elkülöníteni egy 50 százalékos béremelésre.
Hollik István szerint „egészen felháborító”, hogy a momentumos politikus beszél a pedagógusbérekről, miközben a párt EP-képviselője, Donáth Anna „azért kiabál” kint Brüsszelben, hogy ne fizessék ki a Magyarországnak járó forrásokat, amíg az életpályatörvényt nem vonják vissza, amelyben benne van, hogy a pedagógusoknak többet kell keresniük.