Belföld

Csák János: 35 milliárd forint keretösszegű pályázat társadalmi egyeztetése indul

A program célja, hogy szorosabbá váljon a cégek, az egyetemek és a kutatóintézetek együttműködése

Társadalmi egyeztetésre bocsátják a 35 milliárd forint keretösszegű Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című pályázatot – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban pénteken.

Csák János: 35 milliárd forint keretösszegű pályázat társadalmi egyeztetése indul
Csák János
Fotó: Facebook/Csák János

Elmondta: a magyar kormány azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra a globális innovációt tekintve a világ legjobb 25 országa közé kerüljön Magyarország, Európában pedig a legjobb 10 ország közé. Ez reális célkitűzés, ennek érdekében tavasszal a kormány elfogadta a Neumann János Programot, ebben a programban idén 80 milliárd forintot szánnak a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs programok támogatására – ismertette.

Most elindul a társadalmi egyeztetése a 35 milliárd forint keretösszegű programnak, amelyhez a tárca várja a beérkező véleményeket, majd a pályázatokat. A minisztérium nyitott arra, hogy a piaci szereplők és az akadémiai szektor véleményét beillessze a pályázatba – mondta a tárcavezető.

Közlése szerint az elmúlt néhány évben a hazai kkv-szektor jelentőset lépett előre, a projekt keretében a vállalkozások akár 800 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak innovációs fejlesztéseik megvalósítására.

A pályázati keret a Neumann János Program három innovációs fókuszterületére koncentrál: a gazdaság digitális átállására, az egészségiparra, valamint a zöldátállásra.

A program célja, hogy növekedjen a szabadalmak és az új termékek száma, és szorosabbá váljon a cégek, az egyetemek és a kutatóintézetek együttműködése.

Kapcsolódó írásaink