Belföld
Magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést kapnak a honvédkadétok

Azt írták, a kadétok a kilencedik évfolyam második felétől – tanulmányi átlaguktól függően – havi 16–67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek majd.
Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben, a módosítás kihirdetését követő 60. napig térítik meg a tanulóknak – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézmény tanulói szeptember 1-jétől ingyenes étkeztetést is kapnak. A közleményben idézték Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki azt hangoztatta, hogy „a fiatalok egyre nagyobb számban mondanak igent a haza szolgálatára, és mi ezt az elkötelezettséget támogatni akarjuk”.
A kormány minél többrétű támogatást szeretne nyújtani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak, mert az ország védelméhez nemcsak modern eszközökre, hanem jól felkészült és helyes erkölcsi alapállású és hazafias szemléletű fiatalokra van szükség – mondta a miniszter.