Belföld
Alsós diákokat érzékenyítene a Labrisz Leszbikus Egyesület

A 28. Budapest Pride fesztivál programsorozatának részeként újabb érzékenyítő foglalkozást hirdet a Labrisz Leszbikus Egyesület – derült ki a Budapest Pride Facebook-oldalán található bejegyzésből. A Soros György által is támogatott szervezet workshopján – amelyre elsősorban a pedagógusokat, pedagógushallgatókat vagy egyéb oktatási területen dolgozó szakembereket várnak – a cél megválaszolni azt a kérdést, hogyan lehet tabuk nélkül, például egy mesén keresztül hitelesen bevinni az LMBTQ+ témát az iskolába, akár alsós diákokhoz is – írják.
A lap szerint, mivel a gyermekvédelmi törvény eredményeként az LMBTQ-szervezetek kiszorultak az iskolákból, a Labrisz és társai kerülő úton, elsősorban a szülők és a tanárok érzékenyítésével próbálja elérni a fiatalokat.
2022 decemberében a Labrisz ügyvivője egy interjúban arról beszélt, hogy a Meseország mindenkié című kiadvány meséivel kapcsolatban is tartanak képzéseket a pedagógusoknak. A kurzus során – amelyen általános iskolai pedagógusok is jelen vannak – arról van szó, hogy hogyan lehet felhasználni a meséket az órákon különböző emberi jogi témák megvitatására – számolt be a portál.