Belföld
Kispénzű rettegők pörgethetik föl az illegális fegyverpiacot

Korábbi cikkünkben megkíséreltük körbejárni, mennyi illegálisan tartott fegyver lehet a hazai lakosság birtokában. Akkor a lapunknak nyilatkozó rendőrségi szakértő úgy fogalmazott, az optimista becslés szerint alsó hangon kétszáz-kétszázötvenezer, míg a pesszimista kalkuláció alapján akár félmillió vagy annál is több pisztoly, puska és automata eszköz lapulhat a polgárok lakásában. A megkérdezett rendőrségi szakértő feltevése szerint e mennyiség tíz százaléka első világháborús vagy annál korábbi, harmada-harmada 1944–45-ben majd 1956 nyomán elrejtett példány. A fennmaradó szegmens lehet az előbb említett orvvadászok birtokában, a szovjet kivonulás során „elveszett” és a jugoszláviai háborúk után becsempészett korszerűbb anyag.
A kérdés – azaz sokkal inkább a mennyiség növekedésének közeli veszélye – már most foglalkoztatja az illetékeseket – értesül a minap lapunk. Mindennek hátterében „természetesen” az orosz–ukrán háború, de sokkal inkább annak vége áll, amikor borítékolhatóan ezerszám fognak megjelenni a feketepiacon az új, java részt ultramodern és automata sorozatlövő fegyverek. Sajnos erre már a harcok kitörése óta akadtak jelek – elegendő csak azokra a kiszivárgott titkosszolgálati és/vagy független szakértői jelentésekre emlékeztetni, melyek szerint a háborúban álló Kijevnek szállított gyilkos eszközök legkevesebb harmada a feketepiacon végzi.
Forrásunk úgy fogalmazott, a közelmúltban Európában, de különösen a Szlovákiában és idehaza történt rajtaütések, majd a nyomukban bekövetkezett lefoglalások mennyisége is érzékelteti a probléma súlyosságát. Informátorunk utalt rá, bár valahol érthető, de ettől Európa békés feléből nézve mégiscsak aggasztó, hogy Ukrajnában jelenleg szinte bárki hozzáférhet gyakorlatilag bármilyen fegyverhez. Még akkor is, ha a kijevi kabinet ennek éppen az ellenkezőjét igyekszik naponta elhitetni a világgal – húzta alá informátorunk.
A rendőrség és a titkosszolgálatok berkein belül egyre fokozódó aggodalomra ad okot, hogy a háborús veszély elharapódzásával a lakosságban is emelkedik a bizonytalansági faktor, s ez olyan embereket is vételre sarkallhat, akiknek amúgy, normális esetben soha nem jutna eszébe efféle cselekedet. Kérdés persze, hogy mi állhat az érdeklődés fókuszában? Forrásunk úgy gondolta, nem a tekintélyes méretű, s ezért egy átlagos otthonban nem egykönnyen elrejthető (mesterlövész) puskák vagy automata fegyverek lesznek – úgymond – a nyerők, hanem az ehhez képest „apró” revolverek. Lőszergond nem vetődik föl, lévén a abból annyi van, mint égen a csillag.
Információk szerint a csempészek egyébként már felfedezték e piaci rést, s Európa- szerte igyekeznek kiszolgálni az aggodalmas „kispénzű” vásárlókat is. Informátorunk szerint egy-egy kézi lőfegyver – kiviteltől és gyártási helyétől függően – valamint néhány tucat lőszer olykor már ezer euró alatt is elérhető. Az árak egyébként állítólag kisebb mértékben még csökkentek is a korábbiakhoz képest, aminek egyértelmű oka a fokozódó túlkínálat – és az egyre több és egymás alá ígérő nepper.
Hasonlatként forrásunk úgy fogalmazott, a drogkereskedelem valódi mértékét az elfogott áru nagysága alapján szokás megbecsülni – s az itt alkalmazott „képletek” amolyan ökölszabályként a fegyverekre is igazak lehetnek. A nemzetközi szakirodalomban viszonylag nagy a szórás, de talán nem állunk messze a valóságtól, ha úgy véljük, minden lebukott fegyverre másfél-kettő észrevétlenül maradt példányt számolhatunk – mondta.
Ha most így állunk, jobb bele sem gondolni abba, mi vár ránk a háború végén, amikor a csalódott ukrán katonák hazamennek és szembesülnek azzal, hogy valamiből holnap is élniük kellene a családjukkal együtt – hívta föl a figyelmet a közeljövőre forrásunk. A 2022 előtti általános nyomor nem fog megszűnni, a kiirthatatlan, mindent átszövő korrupció pedig melegágya lesz a visszaéléseknek. Ez pedig szintén oda hat, hogy jó eséllyel előbb-utóbb az is a feketepiacra viszi majd a fegyvereit, akinek ez egykoron meg sem fordult a fejében – hangoztatta informátorunk.
Aki egyben nyomatékkal jelezte, a magyar hatóságok sem ülnek ölbe tett kézzel, hanem állandóan szemmel tartják az eseményeket. Hozzátette, senkinek nem javasolja az illegális fegyvertartást, ugyanis azt rendkívül szigorúan büntetik még akkor is, ha az érintett – úgymond – csakis a családja védelmére akart beszerezni efféle eszközt.