Belföld

Kordont épít az álságos Momentum

Kizárja az újságírókat a Momentum egy rendezvényről. A párt kordont épített.

Kordont épít az álságos Momentum
Magyarország ellensége, Guy Verhofstadt is felszólal a rendezvényen
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Wiktor Szymanowicz

Elzárta a Momentum az újságírókat a rendezvényétől, ahol Guy Verhofstadt is felszólal – írta meg pénteken a Mandiner. Mint olvasható, Bohár Dániel Facebook-oldalán írta, hogy a Momentum saját rendezvénye köré mindenhova kordont épített, és nem engedik át rajta a riportert.

A DK ifjúsági tagozata honlapján közölte, hogy a mai rendezvényén mond beszédet Guy Verhofstadt EP-képviselő is, akit még korábban Donáth Anna hívott a magyar fővárosba. A kordonhúzás annak fényében különösen szép, hogy a párt délután fél öttől tüntetéssel egybekötött kordonbontó akciót szervez.

Kapcsolódó írásaink