Belföld
Elítéltek egy MSZP-s és egy DK-s politikust
A baloldali politikusokat társtettesként elkövetett rágalmazásért marasztalta el a miskolci járásbíróság

Alakszai Zoltán emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt a néhai Kriza Ákossal, Miskolc korábbi polgármesterével közösen tettek feljelentést, mert Hegedűs Andrea és Bartha György valótlan, a becsületük csorbítására alkalmas kijelentéseket tett a 2019-es választási kampánnyal, választási plakátokkal kapcsolatban – számolt be a Magyar Nemzet.
„A sajtótájékoztató anyagát a helyi és országos baloldali sajtó is részletesen lehozta. Kriza Ákos az eljárás folyamán elhunyt, így egyedül folytattam a küzdelmet, amelynek a végén a bíróság első fokon megállapította bűnösségüket, az állítások valóságtartalmát nem tudták bizonyítani” – fogalmazott Alakszai Zoltán. Hozzátette: várja Hegedűs Andrea és Bartha György bocsánatkérését, ha más nem, az elhunyt Kriza Ákosnak.