Belföld
Tarlós István: A Lánchíd kapacitásának kiiktatása közlekedési káoszhoz vezet
A korábbi főpolgármester szerint felelősségáthárítás az össznépi lakógyűlésnek nevezett akció

„Ahhoz, hogy a kérdezősködés értelmet nyerjen, legkevesebb két dolog biztosan igaz kellene, hogy legyen. Az egyik, hogy a főváros valóban nettó befizetője-e az államnak. A másik pedig, hogy a Lánchíd-felújítás hatmilliárd forintos állami támogatásának automatikus folyósítási kötelezettsége jogi szempontból a valóságban fennálljon. Mind a két, közvélemény számára bizonytalanságként megjelenő probléma könnyedén tisztázható. Amíg ez nem történt meg, addig eleve értelmetlen az amúgy is szokatlan, össznépi lakógyűlésnek nevezett akció” – fogalmazott Tarlós István Karácsony lakógyűlésével kapcsolatban.
A Lánchíddal kapcsolatban elmondta:
„A Lánchíd autómentesítésének kérdésében biztosan elfogadhatatlan a főváros akaratos felelősség hárítása. A megállapodásban foglaltaknak van persze jelentősége, de attól függetlenül itt egy nyilvánvaló szakmai kérdésről van szó. Marxi magasságokba emeli a főváros indoklását, hogy a saját maguk (BKK) által készített szakvéleményre támaszkodik. Az autómentesítést olyan állapotra kalkulálják, mikor az összes többi budapesti Duna-híd működik. Viszont a Lánchíd után fel kell újítani a Petőfi, majd ezt követően az Árpád hidat. Vagyis ezeket egymást követően hosszú évekre le kell zárni. Akkor pedig a Lánchíd kapacitásának kiiktatása közlekedési káoszhoz vezet majd. Ennek a felelősségét laikusokra – köztük kiskorú gyerekekre – hárítani nevetséges. Ez nem demokrácia, hanem dilettantizmus, amit ajándékként tálalnak a gyanútlan szavazóknak.”
Budapest költségvetésével kapcsolatban úgy fogalmazott:
„Ami az eddig még soha nem vitatott, de most hirtelen egy fél főpolgármesteri mondatban relativizált 2019-ben ott hagyott városházi tartalékot illeti, ott sem túl nehéz az egyébként rögzített 2019 december 31-i pénzügyi adatokat megtekinteni. Tény, hogy miként alakult a beszedett iparűzési adók mértéke, és az is, hogy a 160 plusz negyvenmilliárd forint 2019 végén ott volt a kasszában. Megjegyzem, Bagdy Gáborral, korábbi főpolgármester-helyettessel az intézményi megtakarításokat nem is számítottuk bele ebbe a kétszázmilliárd forintba. Azt is hangsúlyoznom kell, hogy a főváros a ciklusunk utolsó évében a „szolidaritási adónak” hívott kötelezettség jegyében a kétszeresét fizette annak, amit most a főpolgármester úr állít.”
A teljes interjú ITT olvasható.