Belföld
CPAC – A szólásszabadságot érő kihívásokról beszéltek magyar és külföldi felszólalók

Dukász Magor, a Fidesz korábbi digitális igazgatója, a Digitális Szuverenitás Központ alapítója felvezetőjében ismertette a Századvég egyik, a médiafogyasztást felmérő közvélemény-kutatásának eredményét, amely szerint a magyarok 62 százaléka tartja az internetet a leghitelesebb információforrásnak, míg a televíziót 27 százalékuk.
Azt a kérdést tette fel, hogy a közösségi média használói mennyire szabadon fejezhetik ki magukat, majd több példával is illusztrálta, hogy – mint mondta – ezeken a platformokon a baloldali narratíva megjelenése az erősebb, a jobboldali véleményeket pedig sokszor álhírnek, dezinformációnak minősítik.
A szakember ezzel együtt is hitet tett a mellett, hogy a közösségi média tartogat lehetőségeket a jobboldali véleményeknek, szervezeteknek, így az azokat működtető algoritmusok kiismerésével egy lépéssel versenytársaik előtt járhatnak.
Josh Hammer, az amerikai Josh Hammer Show házigazdája arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban nagyon rossz a szólásszabadság állapota, „egyfajta rezsim által kontrollált média van”, ami az álhír és a dezinformációnak minősítés álcája alatt elnyomja a mainstreammel ellentétes véleményeket.
Álláspontja szerint a fenti okokból végső soron a nagy techcégeket irányító oligarchák miatt vesztette el Donald Trump a 2020-as amerikai elnökválasztást. Josh Hammer egyebek közt amellett érvelt, hogy fontos lenne egy alternatív közösségi médiaplatform létrehozása, ugyanakkor – mint mondta – nem szabad elfelejteni a patinás sajtóorgánumokat sem.
Tim Constantine, az amerikai Capitol Hill Show házigazdája úgy vélekedett, hogy az amerikai nyilvánosságban egy csoport dönti el, milyen témák és milyen módon jelenhetnek meg a közbeszédben.
Az állami szabályozás ellen érvelve azt hangsúlyozta, a hallgatóknak, azaz a piacnak kellene eldöntenie, milyen orgánumokból kívánnak tájékozódni. Megjegyezte, hogy a piaci adatok szerint jelenleg is a jobboldali orgánumok a népszerűbbek.
Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor azon véleményének adott hangot, hogy az európai szólásszabadságban nem tapasztalható egyensúly a politikai oldalak között. Azt mondta: Európában nincs konzervatív média, vagy ha mégis, azt a kormányzat „vasmarokkal szorítja”, és álhírnek minősít minden nem baloldali véleményt.
Az állami szabályozástól óvva a holland kommentátor arra figyelmeztetett, hogy a jobboldali véleményformálóknak semmiképpen sem szabad önmagukat cenzúrázniuk, mert azzal az baloldali kormányzatoknak tesznek szívességet.