Belföld

Várhelyi Olivér: Együttműködésre van szükség Ukrajna újjáépítéséhez

A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában, ezért együtt kell dolgozni Kijevvel és más nemzetközi partnerekkel az ország újjáépítésén – jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos kedden Brüsszelben.

Várhelyi Olivér: Együttműködésre van szükség Ukrajna újjáépítéséhez
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa
Fotó: EP

Várhelyi Olivér az Európai Bizottság épületében rendezett, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FJCU) az ukrajnai menekültek megmentésében kifejtett erőfeszítéseit bemutató fotókiállítás megnyitóján elmondta, a szövetség egyik vezetőjeként Raphael Rutman rabbi, valamint kollégáinak és önkénteseinek munkája példaértékű Ukrajna népének védelme és támogatása terén.

Elmondta: a szövetség munkája Ukrajna valamennyi régiójára kiterjed, a háború által leginkább érintett és legnehezebben megközelíthető területeken nyújt támogatást a rászorulóknak, zsidó és nem zsidó közösségek tagjainak egyaránt. Emberek életét védelmezi, élelemet, szállást, higiéniai ellátást és gyógyszereket biztosít, vagy az evakuálásban nyújt segítséget annak ellenére, hogy munkatársainak testi épsége veszélyben van – emelte ki a magyar uniós biztos.

„Az Ukrajnának és polgárainak nyújtott segítségünknek – a nemzetközi közösséggel együtt – mindaddig, amíg a háború dúl, és azt követően is, a helyreállítás és az újjáépítés évei alatt, folytatódnia kell” – fogalmazott Várhelyi Olivér, majd hozzátette: a háború kezdete óta az Európai Unió 68 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre Ukrajna támogatásához. Ukrajna és népe számíthat az Európai Bizottság támogatására – tette hozzá az uniós biztos.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében kiemelte, a kiállított fotók hűen mutatják be az orosz hadsereg ukrajnai brutalitását. Kijelentette: az Európai Unió mindig kiállt a béke mellett, amelyet a méltóság, a szabadság és az igazság jellemez. Addig azonban, amíg Ukrajna területi egysége és önállósága nem biztosított, egységre van szükség az ország és mindazok támogatására, akik a közös értékeinkért küzdenek – tette hozzá az uniós parlament elnöke.

Kapcsolódó írásaink