Belföld

Új tagokat választottak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába

Az új kuratóriumi tagok Éder Tamás és Potori Norbert lettek

Az alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága hétfői együttes ülésén választották meg az új kuratóriumi tagokat Lázár János és Nagy István miniszterek helyére.

Új tagokat választottak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem épülete (képünk illusztráció)
Fotó: Agrárszektor.hu / Facebook

A felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel ismertette: Éder Tamás 2001 és 2002 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2002 után a magánszektorban dolgozott, meghatározó magyar élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatok vezető tisztségviselője (Pick Szeged, Sole-Mizo, Dalmand Zrt.). 2007 és 2019 között az Európai Húsfeldolgozók Szakmai Érdekképviseletének az alelnöke volt, jelenleg is tagja. 2013 óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnökeként sok ezer vidéki kisgazdálkodó érdekképviseletében vesz részt.
Potori Norbert 2000 óta munkatársa, 2011 óta kutatási igazgatója az Agrárközgazdasági Intézetnek. A Magyar Tudományos Akadémia agrárközgazdasági bizottságának választott tagja. Szakterülete az EU-s és a magyar agrárpolitika.

A kuratórium elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Tagjai: Horn Péter, aki – mint írták – jártas az akadémiai vezetési, az állattenyésztési szakmai, valamint az oktatásszervezési területeken; továbbá Bedő Zoltán, aki a növénytermesztés mellett a tudományos és alkalmazott kutatói területek közismert szakértője.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány legfontosabb feladata a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem fenntartói feladatainak ellátása. Az alapítvány kuratóriumi tagjainak szakmai és vezetői tapasztalata a fenntartott egyetem tudományos profilját, illetve a fenntartással összefüggő feladatokat támogatja – tudatták a közleményben.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még egy február eleji Kormányinfón közölte: az egyetemi vagyonkezelő közalapítványokban nem maradnak politikusok, ezzel teljesít Magyarország egy uniós feltételt, hogy hozzáférhessen a helyreállítási alap forrásaihoz. Hozzátette, ez vonatkozik az államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, közigazgatási államtitkárokra, miniszteri biztosokra, kormánybiztosokra is.

Ha kell, a kormány azon is kész módosítani, hogy a kuratóriumi tagok megbízatása ne élethosszig, hanem meghatározott ideig tartson – közölte akkor a tárcavezető.

Kapcsolódó írásaink