Belföld
Ferenc pápa meglátogatja a magyarországi görögkatolikusokat is

A közlemény szerint a pápalátogatás második napján, április 29-én, szombat délelőtt a Rózsák terén találkozik a Szentatya szegényekkel és menekültekkel. A velük való találkozás után az Árpádházi Szent Erzsébet-templomból átmegy az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomba, ahol főként a parókia híveivel fog találkozni.
„Nagy öröm, hogy a legfőbb katolikus egyházfő fontosnak tartotta azt, hogy a magyarországi görögkatolikusokkal is tudjon találkozni” – írták, azt kérve, „imádkozzunk továbbra is, hogy ez a lelkipásztori látogatás hozzon lelki megújulást egész magyar nemzetünknek, katolikus egyházunknak és azon belül a magyar görögkatolikus egyháznak is”.
Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia.