Belföld
Forradalmárok a „guggolósban”
Történelmi séta hozzáértő vezetéssel Péterfy-kórház pincerendszerében
A Péterfy Sándor Utcai Kórház főépülete alatt található pincerendszert 1936-ra építették ki, a volt főigazgató szerint eleve óvóhelynek szánták a tereket és az azokat összekötő folyosókat, hiszen akkoriban már sejteni lehetett, hogy újabb háború készülődik Európában. S valóban, 1944-45-ben már feladatot is kapott ez az akkoriban még több kijárattal is rendelkező pincerendszer. A kórház gondnoka üldözött zsidókat bújtatott itt, de az egyre szaporodó légiriadók alatt is szerephez jutottak a részben máig meglévő vasajtókkal ellátott óvóhelyek.
Történelmi szerepe aztán 1956 októberének a végén és november első két hetében is volt a pincerendszernek. Legelőbb, mivel a felszíni kórtermek már tele voltak a harcok sebesültjeivel, ide is ágyakat, matracokat állítottak be. Mégpedig, ahogyan Sásdi doktor is hangsúlyozta, a forradalmárok mellett karhatalmistákat, ávósokat, sőt, orosz sebesülteket is, miután mindenkitől elvették a fegyverét. Itt próbálták megmenteni a pártház ostromakor megsebesült Mező Imrét is. A sebesültek ellátását mindjárt a Rádió ostroma alatt megkezdték, hiszen azon a napon éppen a Péterfy volt a „felvételes” kórház. Az első, munkára jelentkező orvos, Oláh Vilmos, az ifjú sebész volt, aki egyenesen a Rádiótól sietett az intézménybe. Később, büntetésből vidéki kórházba helyezték, de megírta a visszaemlékezéseit Péterfy, a forradalom kórháza címmel.
Az orvos, aki hazáját az életénél is jobban szerette
A nyugdíjas főigazgató szerint ezekben a napokban négy szerepkört is betöltött az intézmény. Mindenek előtt városi szinten is vezető szerepe volt a forradalom alatt a sebesültek ellátásában. Fontos szerepet kapott a Péterfy konyhája is, ahová összegyűjtötték az élelmiszer adományokat, ahonnan ellátták a kórházban tartózkodók mellett a környékbeli rászorulókat is étellel. (Egy visszaemlékezés szerint az orosz katonák is bejártak ide enni, sőt, a fürdőket is használták egyszer-egyszer.) A kórházhoz kapcsolódó, talán legismertebb tevékenység az önkéntes mentőszolgálat megszervezése volt. Ezt sokan a történészek közül is Péch Géza gépészmérnöknek tulajdonítják. Péch a közeli minisztériumi garázsból szerzett személyautókat, amelyek motorháztetejére kórházi lepedőket feszítettek, ezekre vörös kereszteket festettek. Péch nem fogott fegyvert, mentés közben november 6-án karlövést kapott. A forradalom után fia és felesége után indult Bécsbe, de visszajött. Gönyűnél fogták el, államrend elleni szervezkedés és hűtlenség miatt ítélték halálra, és akasztották fel 1958-ban.
Sásdi Antal kitért arra is, hogy az akkori főigazgató, dr. Lendvai József beteg volt, helyettese, dr. Radó Sándor irányította az intézményt. Ő bízta meg dr. Lambrecht Miklós patológust, hogy szervezze meg a sebesültek ellátását, irányítsa a mentőautók behajtását. Lambrecht doktor ezért 13 év börtönt kapott, amiből hat és fél évet le is kellett ülnie. Sásdi doktor idézett Rekop Tibor Ferenc visszaemlékezéséből is, aki a vöröskeresztes minisztériumi autókkal Dunaharasztiban járt élelmiszerért, de visszafelé orosz tankok állták el az útját a Közvágóhídnál, és csak némi zabrálás után engedték tovább az autókat.
A volt főigazgató szerint a negyedik, történelmi szerepe a Péterfynek november 4-e, a második orosz támadás után kezdődött. Ekkor lett pincerendszere az ellenállás egyik fontos központja. Ezek a pincehelyiségek és járatok, ahogy azt a bejárás során láthattuk is, részben most is használatban vannak, a betegszállítás mellett itt viszik a részlegekbe például a konyhából az ebédet. A forradalom alatt szerepet kapó részt a kórháziak most csak „guggolósnak” hívják, mert a hatvanas évek metróépítései miatt felgyülemlő talajvíz kérdését úgy szerették volna megoldani, hogy újabb és újabb betonrétegeket húztak a padlózatra. Így most már tényleg csak meggörnyedve lehet itt közlekedni. A nyugdíjas főigazgató vezetésével, lehajolva, el is jutottunk az egyik folyosó végén lévő helyiségbe, ahol a forradalmárok nyomdája, avagy stencilgépe működött.
A kórház orvosmártírjai
Itt nyomták a röplapokat, és november 16-ig az Obersovszky Gyula és Gáli József által szerkesztett Élünk című lapot is. A két szerkesztőt ezért később halálra is ítélték, csak a nemzetközi tiltakozás mentette meg őket a kötéltől. A pincében volt tüdőgyulladással Angyal István is, aki korábban a Tűzoltó utcai forradalmárokat vezette. November 16-án pedig megtörtént a belügyi erők nagy razziája, ami véget vetett Sásdi szerint a Péterfyben minden forradalmi, ellenállási tevékenységnek. Sokan az akkor még létező kijáratokon el tudtak menekülni, de Angyal Istvánt és vagy 80 társát elfogták, és a Deák téri főkapitányságra vitték. (Később ugyan kiengedték őket, de aztán Angyalt újra letartóztatták, majd halálra ítélték és felakasztották.)
Ugyancsak kötél általi halált halt Nickelsburg László is, a „Zsidó Laci”, ahogy az emberei nevezték a Baross térieket irányító hőst. Ő november 4-e után kilátástalannak ítélte az orosz túlerő elleni harcot, inkább mentősnek állt a Péterfyben. A megtorlás során előbb életfogytiglanra ítélték, de 1960-ban újra elővették az ügyet, és az utolsóként, 1961. augusztus 26-án ót akasztották fel az ’56-osok közül. A kórház földszintjén van dr. Jakó Géza emléktáblája is, aki szintén a mentést szervezte a Péterfyben. Neki sikerült elmenekülnie, a Bostoni Egyetemen lett a mikro- és a lézersebészet úttörője. A másik táblán dr. Missura Tibor neve áll, aki a kórház 12 tagú forradalmi bizottságának az elnöke volt. Missura doktor a börtön után disszidált, Svájcban praktizált és szervezte az ottani magyar életet.
Tóth Ilona is a Péterfyben kezdte
Sásdi doktor kitért a vezetés során Tóth Ilona szerepére is, aki október végén gyakorló orvostanhallgató volt a Péterfyben. Mivel annyi volt a sebesült, a Domonkos (ma Cházár Ferenc) utca 3-as szám alatti tanácsi épületben szükségkórházat nyitott a Péterfy. Ide az állandó lövöldözés miatt nem akadt orvos, november elsején Tóth Ilona tehát jelentkezett a feladatra. A volt főigazgató (és a korszakkal foglalkozó történészek) szerint is itt tovább tartott az ellenállás, a sebesültek ellátása mellett működtették a stencilgépet, nyomták a röplapokat, és ide vonult vissza a Péterfyből az Élünk két szerkesztője is. Itt november 19-én volt razzia, ami után a letartóztatott hét ember közül egyedül Tóth Ilonát tartották vissza, és december 4-én vádolták meg többek között a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal is.
A séta során eljutottunk egy nagyobb terembe is, ahol akár negyven ágy is állhatott Sásdi doktor szerint. Ez közvetlenül a műtő alatt volt, így nem kellett sokat mozgatni a sebesülteket. A beszélgetés során a volt főigazgató kitért arra is, hogy az itt ápoltakra nézve azért nincsenek pontos adatok (egyes történészek 700 sebesült ellátást említik, köztük 400 súlyos sérültét), mert a belügyi szervek a nagy razzia után minden dokumentációt, köztük a kórlapokat és a műtéti naplókat is elvitték, és ezek máig nem kerültek elő. A harcok során Sásdi szerint a kórház egyetlen, orosz tankból kilőtt géppuskasorozatot kapott csak, azt is a teherportánál. A forradalmárok fegyverei pedig még most is a kórház udvarán álló, vaslappal lefedett kútban lehetnek Sásdi Antal szerint. A professzor arra kérdésre, hogy miért nem hoztak létre a pincékben egy kis kiállítást, emlékhelyet, a kapacitás hiányát említette. Sajnálja azt is, hogy az általa levezényelt, az Egészséges Budapest Programhoz kapcsolódó felújítások, forrás hiányában már nem juthattak le ide, a történelmi pincékbe.
