Belföld

Nyolcmilliárd forinttal támogatja a kormány a falusi kisboltokat

Gyopáros Alpár szerint a támogatások célja, hogy növeljék a kistelepülések vonzerejét

Nyolcmilliárd forint működési támogatást nyújt 2806 falusi kisboltot üzemeltető vállalkozásnak a kormány a Magyar Falu Programban – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.

Nyolcmilliárd  forinttal támogatja a kormány a falusi kisboltokat
Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A tenderen valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó vállalkozás nyert, átlagosan 2,9 millió forintot költhetnek rezsire, bérleti díjra vagy bérre – közölte Gyopáros Alpár. Hozzátette: a nyertesek névsora megtalálható a Magyar Falu Program, illetve a kormány honlapján – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a program indulása, 2019 óta már több mint ezermilliárd forintot költött az állam a kistelepülések fejlesztésére. Elmondta: a támogatásokat az önkormányzatok mellett civil szervezetek és egyházközségek is igényelhették. A falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) keretéből 40 ezer család kapott támogatást.

A falusi útalapból 3 ezer kilométernyi, falvakat összekötő mellékutat újítottak fel, illetve már 2021-ben pályázatot hirdettek a kisboltok fejlesztésére is.

Az 50 milliárd forintot akkor a kisboltoknak otthont adó épületek felújítására, illetve eszközök, például hűtőpultok, pénztárgépek vásárlására használhatták fel az üzemeltetők.

A támogatások célja, hogy növeljék a kistelepülések vonzerejét, ennek alapvető eleme egy működő kisbolt – mondta Gyopáros Alpár.

Kapcsolódó írásaink