Belföld

Szövetségre lépett Gyurcsány Ferenc és Botka László

A Demokratikus Koalíció szerdán kihelyezett frakcióülést tartott Szegeden, majd Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán egy sajtótájékoztató keretében bejelentette, kit fog támogatni az önkormányzati választáson a városban. Döntése sokakat meglepett.

Szövetségre lépett Gyurcsány Ferenc és Botka László
Botka László szegedi baloldali polgármester és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke
Fotó: Gyurcsány Ferenc / Facebook

A baloldal vezetője közölte, hogy a jövő évi önkormányzati választáson Botka László jelölését és megválasztását fogja a pártjával támogatni. Továbbá példátlan történetnek tartja, hogy a polgármester évek óta „egy szabad, szolidáris és európai várost vezet”.

Gyurcsány Ferenc hozzátette még, hogy azt természetesnek gondolja, hogy „időnként lehetnek, talán voltak is viták, ez így szokott történni”.

Mint ismert, a két politikus nem ápolt egymással mindig jó viszonyt. A szegedi polgármester 2017-ben - még miniszterelnök-jelöltként – úgy fogalmazott, hogy csak úgy van esély győzni a 2018-as választáson, amennyiben „eltűnik a közéletből” az, „aki a választók szemébe hazudott”. Gyurcsány Ferenc nevét nem említette, de az országértékelőn jelenlévők számára is nyilvánvaló volt, kire gondolt.

A Fidesz közleményében is hangsúlyozta, hogy „Gyurcsány Ferenc ma is nyilvánvalóvá tette, hogy ő a dollárbaloldal vezére, és most elkezdte kijelölni a dollárbaloldal helyi embereit is”.

Kapcsolódó írásaink