Belföld
Miklósa Erika és Rost Andrea is pályázik az Operaház élére
Az elbíráló bizottságnak harminc napja van javaslatot tenni, mert a végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg

A Kulturális és Innovációs Minisztérium tavaly írta ki a pályázatot az Operaház főigazgatói székére, ám akkor csupán a jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter, illetve Győriványi Ráth György karmester jelentkezett a posztra. Képbe került még Zoboki Gábor építész is, aki végül a nehéz pénzügyi helyzet miatt végül nem pályázott, de az általa felvetett kettős – egy hazai és egy külföldi – intézőbizottság felállítása előtérbe hozta a Magyar Állami Operaház nemzetközi színtéren elfoglalt helyét.
Ezután a megismételt, 2023. augusztus 1-jétől 2028. július 31-ig tartó időszakra szóló pályázat már angol nyelven is megjelent, a jelentkezést pedig nem kötötték magyar állampolgársághoz. Ennek köszönhetően jóval több jelentkező, összesen nyolc ember állt sorba a posztért:
- Ókovács Szilveszter – az Operaház jelenlegi igazgatója 2013 óta, aki olyannyira biztos a sikerében, hogy már meg is hirdette az Opera következő évadának műsorát, illetve azt nyilatkozta, nincs B terve, ha esetleg nem ő nyerne;
- Miklósa Erika – Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes;
- Rost Andrea – Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes;
- Molnár Levente – gyergyóremetei születésű, Liszt Ferenc-díjas operaénekes;
- Alpaslan Ertüngealp – törökországi görög Magyarországon élő karmester, zongoraművész;
- Kesselyák Gergely – az Opera első karmestere, korábban az Opera főzeneigazgatója;
- dr. Vadász Dániel – jogász és énekes;
- Aczél András – rendező.
A jelöltek kedden 17 óráig adhatták le pályázataikat a minisztériumban, az elbíráló bizottságnak pedig harminc napja van dönteni. Ők tesznek egy javaslatot, a végső döntést pedig Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg, szintén harminc napon belül.
Az Index értesülései szerint a bizottság tagjai
- Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke,
- Kovács János karmester,
- Szakály György táncművész,
- Rátóti Zoltán színművész,
- Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a Wagner Társaság tagja, korábban a nemzeti kulturális örökség minisztere volt,
- Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár,
- Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár, illetve
- Gyimesi László zenész, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke.