Belföld

Egészséges erdők az egészséges emberekért

A magyar kormány fontosnak tartja az erdők védelmét

Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generáció számára – emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján, amelyet az erdők világnapja alkalmából rendeztek.

Egészséges erdők az egészséges emberekért
Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár
Fotó: Kormany.hu/Fekete István

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány kiemelkedően fontosnak tartja az erdők egészségi állapotának megőrzését és javítását. Hangsúlyozta, a magyar erdők már napjainkban is a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontnak számítanak. Felkeresésük jelentősen megugrott a világjárvány időszakában, és azóta sem csökkent, meghaladja az évi 40–50 millió látogatási alkalmat. Zambó Péter fontos tapasztalatként említette, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltoztak a látogatási szokások.

Általánossá vált a napi rendszerességű ottlét az erdőben.

A gyalogos kirándulás, a bakancsos turizmus mellett pedig a futás, a kerékpározás vagy éppen a lovas sportok is országszerte elterjedtek. A társadalom egyre nagyobb mértékben és egyre változatosabb formában igényli az erdei kikapcsolódás lehetőségét.

Hozzátette, a magyar kormány elkötelezett abban, hogy minden magyar állampolgár élvezhesse az ország erdeinek hasznait. 2010 óta következetesen támogatják az aktív erdei turizmust. A Bejárható Magyarország Program, a Téry Ödön Turistaház-fejlesztési Program és számos egyéb kezdeményezés eredményeként Magyarország olyan erdei turisztikai infrastruktúrával rendelkezik, amely képes kiszolgálni az évi 40–50 millió látogató igényeit. Ennek a munkának élén jár az állami erdőgazdasági cégcsoport, amelynek tagjai mintegy 33 milliárd forintot fordítottak az elmúlt időszakban turisztikai fejlesztésekre.

Az államtitkár kitért a világnappal összefüggésben az erdők egészségi állapotára is, ahol kényes egyensúlyt kell fenntartani, hiszen minél több embernek kínálnak kikapcsolódást az erdőterületen, miközben magukat az erdőket is meg kell menteni a klímaváltozás káros hatásaitól. Az Agrárminisztérium éppen ezért a közös agrárpolitika stratégiai tervében a korábbi időszaknál háromszor nagyobb, összesen mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányzott elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére.

Zambó Péter kifejtette, a cél, hogy több erdőnk és jobb, egészségesebb erdeink legyenek, amelyeket ütős vállalkozások kezelnek. Ebben támogatják az erdőgazdálkodókat, hogy a társadalmi hasznot is jelentő tevékenységük a hazai és az európai piacokon is versenyképes legyen. Kiemelte továbbá, hogy folytatódik az Országfásítási Program is, amelynek kézzelfogható eredménye, hogy az ország fával borított területe már eléri a 25,4 százalékot.

Kapcsolódó írásaink

Várnak Vas vármegye csodálatos erdői

ĀAz elmúlt öt évben csaknem 14 millió csemetét és több mint 135 ezer kilogramm makkot és fenyőmagot ültetett el a szombathelyi erdőgazdaság területén