Belföld
Céltalan párhuzamokat keresni a múltból
– Önről azt tartják, gyakorta küldik oda, ahol rendet kell tenni. A megbízott dékáni kinevezése is ebbe a sorba illik, vagy itt valami mást kell keresni a háttérben?
– Nem kell semmit keresni a háttérben. Felkértek erre a feladatra, és bár természetesen többféle cselekvési változat közül lehetett volna választani, én mégis emellett döntöttem. Az elmúlt időszakban többször is felvetődött ez a lehetőség, de nem gondolkoztam benne komolyabban, hiszen az előző beosztásomba is csak pár hónapja neveztek ki.
– A családjával megbeszélte, vagy önállóan határozott?
– Leültünk, és mindent pontról pontra átbeszéltünk. A végén pedig szó szerint szavaztunk a kérdésről. Ebben a beosztásban is akad seregnyi olyan motiváló kihívás, ami számomra ezt a feladatot széppé teszi. Rendkívül megtisztelő számomra, hogy civil és katonai elöljáróim alkalmasnak találtak arra, hogy a magyar katonai felsőoktatás élére álljak.
– Önnek doktori fokozata van. Láthatjuk úgy, hogy ezzel úgymond a sors elé lőtt?
– Az ember fejében az idők során sok minden megfordul. Így anno nekem is akadt olyan elképzelésem a jövőről, hogy egyszer valamire még jó lehet a doktori fokozat. Például ha a pályafutásom vége felé már nem leszek olyan fizikális állapotban, hogy felelős beosztást vállaljak. Viszont e tudományos fokozat birtokában akár a katonai, akár a civil berkeken belül tudok oktatással, kutatással foglalkozni.
– Váratlanul érte a feladat?
– Szerintem ha valaki a katonai pályát választja, akkor az ilyesféle események – ha nem is tűnnek mindig természetesnek, de – benne vannak a pakliban. Amúgy a kérdésre felelve, igen, váratlanul ért a feladat, de életemben nem ez az első ilyen történés. Ami biztos, ahogy másutt, így a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is igyekszem majd a legjobb tudásom szerint teljesíteni.
– Naponta érkeznek hírek a Magyar Honvédség modernizálásáról. Új eszközök sora kerül a rendszerbe, miközben a régiek közül is nem egy még az arzenál része. Egyszerre két korszak felszerelését oktatják, vagy hanyagolják a régit, és csak az újra fókuszálnak?
– A válasz kettős. Egyrészt a régi eszközöket sehol sem dobják ki. Nem véletlen, hogy a világ számos hadseregében, így nálunk is léteznek úgynevezett tanulmánygyűjtemények, amelyek olykor akár egészen – ha szabad ezt a szót használni – antik felszerelések szinte teljes kollekcióját jelentik. Rendszerszinten ezeket is bevonják az oktatásba, hiszen az üzemeltetés és az alkalmazás alapvető szabályai rajtuk, azaz a segítségükkel is kiválóan elsajátíthatóak. Ugyanakkor maga a „mindennapi” képzés már az új technika jegyében zajlik.
– Nincs déjà vu érzése? Mintha az efféle modernizációk mindig a nagy háborúk előtt történtek volna az elmúlt másfél évszázadban...
– Ez egy sommás megállapítás. Ahogy például 1867 utáni, az 1948-as és az 1970–80-as évek hatalmas fejlesztéseit sem követték világháborúk. Tehát szerintem céltalan ilyen párhuzamokat keresgélni a történelemben.
– Dékánként mit szeretne megváltoztatni?
– Minden rendszert lehet jobbá tenni – és ehhez bizony olykor váltani kell. Nem akarván más sorsát felvetni, maradok a saját példámnál, egyetlen beosztásban sem töltöttem többet három esztendőnél. Nyugat-Európában egyébként azt tanítják, egy-egy vezető katonai beosztás esetében ennyi a maximum, mert onnét az ember már rutinszerűen teszi a dolgát, és az az adott szervezet számára már nem biztos, hogy túlzottan nagy haszonnal jár.
– Mit lehet tenni harminchat hónap alatt – miközben egy hadseregben évtizedes távlatokban szoktak gondolkodni?
– Az első év a tájékozódásé és a tervezésé. A második a megszerzett tudás alapján a folyamatok új irányba terelésével szokott telni, míg a harmadik pedig a finomítás ideje.
– Pár hét tájékozódás után levont már valamiféle tanulságot?
– Úgy gondolom, meg kell erősíteni azt a pedagógiai alapelvet, amely szerint a nevelésnek, az úgynevezett katonai szocializációnak és az oktatásnak nagyon szoros egységet kell képeznie. Ha ez nincs, akkor nem leszünk képesek a kimeneti követelményeket teljesíteni. Az nem lehet, hogy más parancsnok felel a tisztjelöltek neveléséért és megint más az oktatásért. Ennek egy kézben kellene lennie. Amúgy ez mindenhol máshol így működik. Nálunk ezt úgy tíz éve viszont szétválasztották, és e folyamatnak vannak negatív hatásai.
– Civil nyelvre lefordítva ez mit jelent?
– Máshol a tisztjelölteket egy úgynevezett tagozat fogja össze, és így a dékán alárendeltségében szervezik az érintettek napi életét és tevékenységét. Nálunk az MH Ludovika Zászlóalj egy, a dékántól független, önálló katonai szervezet, és csupán a két vezető, azaz a zászlóaljparancsnok és a dékán személyének a viszonyán múlik a kapcsolat „milyensége”. Sajnos ez a kapcsolat nem volt mindig problémamentes. Mivel egységes kimeneti követelmény van, ezért úgy vélem, hogy a katonai alapelveknek megfelelően ezért csak egy személy lehet a felelős, mert a haderőben a felelősség oszthatatlan. Itt is egy világos és egyértelmű hierarchikus rendben kell történnie mindennek. Még egyértelműbben kifejezve, egyetlen parancsnoknak kell felelnie azért, hogy mennyire felkészült tiszteket kapnak a csapatok.
– Mit várna mindettől?
– A hatékonyság növelését és a lemorzsolódás szemmel látható mérséklését. Jelenleg egy tisztjelöltből „tudathasadást” válthat ki, hogy mást vár tőle az oktatásért felelős kar és megint mást a katonai szocializációt irányító zászlóalj. Ezek az elvárások sajnos nem egyszer ütköztek. Tévedés ne essék, én mindkét oldalon szolgáltam már, és mindkét helyen folyó munkát igen nagyra tartom – de úgy vélem, a hatékonyságot csak akkor tudjuk emelni, ha az összevonás megtörténik. S még valami! Jelentős eredményeket várok az egyetem négy karának korábbinál szorosabb együttműködésétől. Erre minden téren nyitottak vagyunk – akár csak a karon folyó, olykor nemzetközi figyelmet is kapó polgári és katonai tudományos kísérletek és kutatások továbbvitelére is.
– A Magyar Honvédség folyamatos fejlesztésére tekintve a tisztjelöltek elegen vannak, vagy bővíteni kell a keretet?
– Jelen pillanatban megfelelő a létszám, de az kétségtelen, hogy emelésre lesz szükség. És amúgy azt sem látom problémának, ha a tervezetten elvárt szint fölé esik az első évfolyamosok száma, hiszen így könnyebben kialakulhat egy egészséges versenyszellem, amely helyes mederben tartva a minőség javára válhat.
– Aki bekerül a rendszerbe, az mindenki alkalmas tisztnek?
– Még az én időmben is csaknem harmincszázalékos volt három év alatt a lemorzsolódás, pedig akkoriban nagyon nagy volt a tiszthiány, és igyekeztek a lehető legtöbb hallgatót megtartani a rendszerben. Ugyanakkor kikerülhetetlen, hogy ilyen vagy olyan oknál fogva valaki alkalmatlannak bizonyul katonai vezetőnek.
– A felvételi időszak adatai mit jeleznek?
– Hosszú esztendőkre visszanézve a tavalyi évben a legmagasabb mutatókkal rendelkeztünk. Több mint kétszáz hallgatót vettünk föl, és a négy kar közül mi vezettük a rangsort. Az előrejelzések alapján nagyjából idén is tartani tudjuk az előző évi létszámokat.
– Jó volt a hírverés?
– Részben ez az oka, részben pedig az, hogy 2022-ben megváltozott a tisztjelöltek jogállása, ami anyagi vonatkozásban is jelentkezett. A korábbi alacsony hallgatói ösztöndíjak helyett az érintettek immár a rendfokozatuknak megfelelő, szerződéses katonáknak járó illetményt kapnak. Ez összehasonlítva egy egyetemi ösztöndíjjal jóval vonzóbb összeget takar. Peresze e mellé megváltozott a követelményszint is.
– Elegendőnek tartja a négyéves képzés alatt lefutó terepi és csapatgyakorlattal töltött időt? Esetleg növelik vagy csökkentik ezen órák számát?
– A statisztika szerint a negyvennyolc hónapos képzés negyede történik terepi körülmények között és alakulatoknál. Egy pilotprogram részeként most készítettük elő, hogy minden bevonult tisztjelölt az első szemesztert teljesen a katonai felkészítés keretei között töltse el. Kiemelt feladat, hogy ezen etap végére a hallgatók képessé váljanak egy gyalogos szakasz harchelyzetben történő irányítására függetlenül attól, hogy később milyen fegyvernemhez és milyen beosztásba fognak kerülni. És kár lenne elfeledni, hogy az efféle módszerek az egységes szocializáció és a kapcsolatrendszer építésére is tökéletesek. Gondoljuk végig – ha tetszik, képzeljük el a saját diákéveinket –, akik együtt izzadnak, oldanak meg feladatokat, érnek el sikereket – vagy szenvednek kudarcokat –, életük hátralévő szakaszában mennyivel összetartóbbak lesznek! A közösségi kohézió és a másikban való feltétlen bizalom nekünk, katonáknak kiemelt fontossággal bíró érték.
– Várható a Hungária körúti campus fejlesztése?
– Igen. Ha minden jól alakul, akkor pár év múlva mi is hasonlóan korszerű körülmények között dolgozhatunk, tanulhatunk és szolgálhatunk, mint a VIII. kerületi csodaszép Ludovika Campus.
– A jelen háborús viszonyok nem hatnak riasztóan a katonai pálya iránt érdeklődő fiatalokra?
– Teljesen természetes, hogy a szülők ilyen időszakban féltik gyermekeiket, és megfigyelhető, hogy éppen ezért igyekeznek távol tartani őket a fegyveres szolgálattól. Az emberek többsége azonban szereti a hazáját. A háború rossz dolog, és ahhoz, hogy ezt elkerülhessük, rengeteget tehetünk – például erőt mutatunk, hogy a másik ne is akarjon belénk kötni. Ehhez szükségünk van a teljes társadalmunk megértő támogatására.
