Belföld
Stockholmba utazott Szijjártó Péter

Szijjártó Péter sorra vette a problémákat. Először is – mint írta –, a világgazdaság történetében minden bizonnyal először alakult ki az a helyzet, hogy a globális folyamatokat alapvetően meghatározó iparágban a keleti vállalatok függésben tartják a nyugatiakat, ugyanis az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorokat gyártó tíz legnagyobb vállalat egytől egyig kínai és koreai. Másodszor: Európa előbb lábon, majd tüdőn lőtte magát a szankciókkal, amelyek nyomán egekbe szöktek az energiaárak és az infláció. Harmadszor pedig az Egyesült Államok, mindezt kihasználva, elsöprő erejű beruházástámogatási intézkedéssorozatba kezdett.
Az európai gazdaság tehát kapott néhány mélyütést, és most tántorog – fogalmazott a miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ebből a helyzetből kell kijönni, amihez a versenyképességet támogató intézkedések kellenének a szankciók helyett. Mindenesetre az EU-s külgazdasági miniszterek mai stockholmi tanácsülésén büszkén fogja bemutatni azokat a sikeres gazdaságpolitikai intézkedéseket, melyekkel sikerült megvédenünk a munkahelyeket Magyarországon – hívta fel a figyelmet.