Belföld

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

Karsai Éva a polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezletén jelentette be a döntését

Lemondott tisztségéről Karsai Éva, Hódmezővásárhely jegyzője – közölte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdán a közösségi oldalán.

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője
Újabb tisztségviselő mondott fel a Márki-Zay Péter által vezetett hódmezővásárhelyi hivatalban
Fotó: Facebook / Hollik István

A jegyző a polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezletén jelentette be a döntését.

Karsai Éva február 10-től felmondási idejét tölti, utolsó munkanapja április 9-én lesz. Úgy fogalmazott, a kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést - áll a beszámolóban.

Karsai Éva tavaly július 1-jétől töltötte be a jegyzői posztot. A feladatot azonban már év eleje óta aljegyzőként ellátta, mivel a korábbi jegyző, Tatár Zoltán február 22-én lemondott.

A hódmezővásárhelyi városvezetésből január 20-i hatállyal távozott Szabó János alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát.

Február 9-én lemondott alpolgármesteri tisztségéről Kis Andrea (MSZP) alpolgármester is. Az ő leváltását a polgármesteri hivatalban és a hódmezővásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség miatt tavaly áprilisban kezdeményezte Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester, de indítványa nem kapta meg a szükséges minősített többséget a közgyűlésben. Ezt követően a polgármester elvonta Kis Andrea feladatköreit.

Kapcsolódó írásaink

Soha többé földadó!

ĀAláírásgyűjtést indult a Márki-Zay Péter kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen