Pszichológus: Legyen a gyerekek biztonsága alapjog! – INTERJÚ

– Az utóbbi hetek különböző pedofil esetektől voltak hangosak. Az első ilyen azért derült ki, mert arról B. Zsolt internetes csatornáin dicsekedett, de ezekre az esetekre mindig utólag derül fény – mi ennek a magyarázata?

– Az abúzus kapcsán mindig több az olyan eset, ami nem derül ki, mint ami kiderül. A legtöbb esetben ha szólni is merne az áldozat, előbb-utóbb szembetalálja magát a bizonyítás kényszerítő helyzetével, a legtöbb esetben azonban az elkövető kényesen ügyel arra, hogy semmi nyoma ne maradjon a tettének, így az áldozat a legtöbb esetben nem tehet semmit, sőt akár rosszabb helyzetbe is kerülhet, ha szólni mer. Amikor gyerekek válnak áldozattá, ez a helyzet különösen kiélezett lesz: a függő helyzet, a korukból adódó könnyű befolyásolhatóság, a szégyen, az elkövető által használt módszerek mind akadályozzák őket a nemet mondásban és abban is, hogy segítséget kérjenek, de a legtöbb esetben még a szavaik sincsenek meg arra, hogy elmondhassák, mi is történt velük.

– Lehet általánosságban beszélni a szexuális ragadozókról? Honnan ismerhető fel egy szexuális ragadozó?

– Természetesen senkinek nincs a homlokára írva egy „P”-betű, nincsenek külső ismertető jegyek, sőt a legtöbb zaklatóról az derül ki, hogy a környezete soha nem gondolta volna róla, hogy képes lenne ilyesmire. Szülőként nincs más választásunk, muszáj megbíznunk a gyerekeink gondozóiban, tanáraiban, hiszen rájuk bízzuk a gyerekeinket, a folyamatos gyanakvás pedig csak mérgező légkört teremt. Az eddigi – több évtizedes – tapasztalatokból és statisztikákból tudjuk, hogy a leggyakoribb elkövetők közeli hozzátartozók, családtagok vagy olyan személyek, akikkel a gyerekek bizalmi kapcsolatot tudtak ápolni. A szexuális ragadozóknak egyedi módszereik vannak, de gyakran előfordul, hogy megteremtenek maguk körül egy „rajongói holdudvart”, akik felé szinte mindig a kedves és vonzó oldalukat mutatják. Ez a holdudvar a támadásokkor jön kapóra a zaklatónak, ők lesznek azok, akik a pártjára állnak a „vádakkal” szemben. A szexuális ragadozók az áldozataik felé igyekeznek erősíteni a függő helyzeten, miközben egy hamis bizalmi légkört teremtenek: az áldozatok felé azt sugallja, hogy ő ott van akkor is, amikor másra nem számíthat a gyerek, neki elmondhatja a titkait vagy ami bántja őt, nála megértésre talál. Ezzel később vissza is élhet, zsarolhatja és sarokba szoríthatja a befolyásolt gyerekeket a róluk megtudott információkkal. Az elkövető általában lassan építi fel az abuzív kapcsolatot, első a behálózás, aztán „csak” egy kis érintés, gyakori a hamis kontrollérzet megteremtése a „Csak, ha te is akarod” és hasonló mondatokkal. Fontos kiemelni, hogy a kontroll ilyenkor száz százalékig az elkövető kezében van, a gyerek helyzete teljesen kiszolgáltatott. A bűntudatkeltés is általános módszer, az elkövető arra is könnyen ráveszi az áldozatot, hogy az abúzus az ő közös „kis titkuk” legyen.

– Mit tudunk tenni otthon annak érdekében, hogy megvédjük a gyerekeinket?

– A szülők talán azzal tudják tenni a legtöbbet, hogy olyan biztonságos légkört teremtenek meg otthon a gyermekük születésétől kezdve, amiben a gyerek pontosan érzi és tudja, hogy ő ott kérdezhet, mondhat bármit, nem kell miatta szégyenkeznie, és bízhat a szüleiben. Azt, hogy a gyerek teste az övé és nem tehet vele akárki akármit, azzal tudja neki a legjobban megtanítani a szülő, ha már ő is így áll hozzá, például nem eteti, amikor már rég jóllakott, vagy nem erőlteti a puszit, ölelést olyannal, akivel a gyerek nem szeretne ilyen kapcsolatot. Emellett persze jó pár gyakorlati módszer van még, a bugyiszabálytól kezdve a jó titkok, rossz titkok ismertetéséig, amik jól működhetnek, de egy ponton túl levenném a szülőkről a felelősséget ebben a kérdésben.

Fontos ez a fajta prevenció, amit a szülők otthonról el tudnak végezni a gyerekeik biztonsága érdekében, de sajnos a pedofilokkal és szexuális ragadozókkal szemben ez kevés, több fronton kell védekezni ellenük. Én például riasztónak tartom, hogy nincs egy kiépített szűrőrendszer a gyerekekkel foglalkozók esetében, a tanárok, de pszichológusok és egyéb szakemberek esetében sincs alkalmassági vizsga, sem a tanulmányok megkezdése előtt, sem közben, pedig erre egyértelműen szükség lenne. A jogalkotó részéről pedig a legsúlyosabb büntetés megszabása szükséges, felejtsük el az olyan, jellemzően baloldali eszközöket, mint a potenciális vagy már elkövető státuszú emberek érzékenyítése, oktatása – ez egy naiv és a problémát elmaszatoló hozzáállás, hiszen aki gyereket zaklat, többnyire nem azért teszi, mert megtévesztette a gyerek biológiai érettsége, még csak nem is azért, mert feltétlenül klinikai értelemben pedofil lenne, hanem mert egy gyerek a legkönnyebb célpont: kicsi, kiszolgáltatott, befolyásolható. Morális és gyakorlati szempontból is fontos a gyerekeket zaklatók legsúlyosabb szinten való büntetése, hiszen a pedofília bűn, a legsúlyosabb büntetés pedig sokkal nagyobb visszatartó erő, mint valami érzékenyítés vagy oktatás.

– Az elmúlt hetekben napvilágot látott eseteknél kettőt is összefüggésbe lehetett hozni az LMBTQ mozgalommal. Mi köze a pedofíliának az LMBTQ-hoz?

– Vannak olyan kísérletek, amik a p-t is az LMBTQ+ szivárvány részévé szeretnék tenni és szakemberek is érzékenyítenek annak irányába, hogy a pedofilokat „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek” nevezzük inkább, de itthon is vannak ennek az érzékenyítő és maszatoló iránynak képviselői, olvassuk csak újra el a pár éve megjelent HVG-s publicista, Révész Sándor írását ebben a témában. Rossz irányba visz a gendertéma és a visszaélések teljes összemosása, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyre erőszakosabbá váló gender–LMBTQ-identitásmozgalmaknak vállalt célja a jelenlegi normák, szabályok és értékek fellazítása, ez pedig egy kihasználható, meglovagolható hullám a különböző devianciák számára. A jogalkotó feladata ezt keretek közé szorítani. Persze ilyenkor mindig van egy kisebbség, amely háttérbe szorul vagy amelyet a jogalkotás nem vesz egy az egyben figyelembe, de itt most a gyerekek biztonságáról van szó. A gyerekek biztonsága pedig nem lehet gender- vagy identitáspolitikai kérdés, a gyerekek biztonsága alapjog kell legyen, az őket ért sérelmeknek pedig a legsúlyosabb következményei kell hogy legyenek.