Belföld
Orbán Viktor: Európa egy vékony pallón egyensúlyoz, közvetett háború van + GALÉRIA

A hagyományokhoz híven idén is évértékelő beszédet tartott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, amit ezúttal is a Várkert Bazárban kerül megrendezésre.
Orbán Viktor beszéde nyitásaként megemlékezett a nemrég történt tragikus törökországi földrengésről, annak áldozatairól és azokról a magyar szakemberekről is, akik részt vettek a mentési munkálatokban.
A magyar mentőegységek 35 embert mentettek ki a romok alól – emelte ki a miniszterelnök, valamint hozzátette: Magyarországra lehet számítani.
„Ma az a legfontosabb kérdés, hogy az európai életben végbemenő változások elveszik vagy meghozzák a magyarok életkedvét” – tért rá a miniszterelnök a kialakult helyzet értékelésére.
„Mi magyarok nem ilyen megbokrosodott világban akartunk élni.” – fogalmazott.
A miniszterelnök ennek kapcsán hangsúlyozta, éppen akkor fordult a világ amikor már elhittük, lesz hely a nap alatt minden magyarnak. Az korábbi évek időszakai kapcsán Orbán kiemelte, a magyar gazdaság háromszorosára növekedett, és már a minimálbér is nagyobb, mint az átlagbér volt a szocialisták alatt.
„Fáradságos tíz év volt, izzadtunk is rendesen, térd, könyök lehorzsolva, vízhólyag is akadt jó néhány, de úgy éreztük, megérte” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A 2022-es évet a Orbán Viktor úgy értékelte, mint a rendszerváltás óta a legnehezebb évet. „A világ a vadnyugat felé vette az irányt” - tette hozzá. Átléptünk a háború éveibe, és valójában 2020 márciusa óta folyamatos nyomás alatt élünk. – nyomatékosította a miniszterelnök.
Amikor a nyugat a szankciókkal belépett a háborúba, akkor megváltozott a helyzet. Ennek kapcsán Orbán Viktor kiemelte, a célokat nem kell elengedni, csak az eszközökön kell változtatni.
„Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a nyugdíjasokkal kötött megállapodás és vele a tizenharmadik havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem is. Folytatjuk az egyetemek és a gazdaság összekapcsolását.”
A miniszterelnök azonban azt is kiemelte, hogy itt nem állnak meg a fejlesztések.
„Marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is. Ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán, a paksit befejezzük, a mohácsit hamarosan megkezdjük. A Győr–Szombathely–Veszprém ipari övezet mellé beemeljük a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszöget.”
Orbán a idei évre vonatkozóan kiemelte: Ha 2022 volt a legnehezebb év a rendszerváltás óta, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év. Az állandósult migrációs nyomás mellett két új veszély is leselkedik ránk. Az egyik a háború, a másik pedig az infláció.
A háború kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta: „Ha Magyarországot meg akarjuk óvni, ha békés életet akarunk magunknak, csak egyetlen választásunk marad: az orosz–ukrán háborúból ki kell maradni.”
A kimaradás erkölcsi vonatkozása kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, meggyőződése szerint ez a helyes lépés, hiszen nem a jó és a gonosz seregei vívnak, hanem a szláv népek küzdenek, ez az ő háborújuk.

A baloldal természetesen Magyarországon is a háború pártján áll, emelte ki Orbán. Fegyvert szállítana, magára vállalná a háború pénzügyi terheit és megszakítaná a kapcsolatot Oroszországgal. – foglalta össze a miniszterelnök.
A kormány álláspontja kapcsán Orbán elmondta: „Nem járulunk hozzá olyan szankciók bevezetéséhez, amivel tönkretennénk Magyarországot.”
A háború vége kapcsán a miniszterelnök kiemelte, a háborúpártiak szerint azt csak Oroszország legyőzésével lehet elérni, szerintünk pedig azonnali tűzszünettel és béketárgyalásokkal.
„Életeket csak tűzszünettel lehet megmenteni.” – hangsúlyozta a miniszterelnök, valamint hozzátette:
„Az emberveszteség mértéke már többszázezres nagyságrendű, a fájdalom, a megözvegyülés, az árvák számának növekedése, a tengernyi szenvedés hullámai csak tűzszünettel csendesíthetők le.”
„Európa egy vékony pallón egyensúlyoz, és közvetett háborúban áll Oroszországgal” – fogalmazott a miniszterelnök az eszkaláció kapcsán, hiszen még sisakokkal kezdődtek a szállítmányok, ma pedig már harci repülőket küldenénk.
A béke pártiak fogyatkozásával a miniszterelnök szerint a helyzet is egyre rosszabb lesz, hiszen ma már csak Magyarország és a Vatikán maradt ebben a táborban. „A háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz, ezért jó, ha felkészülünk, hogy a velünk szembeni hangnem is egyre durvább és kíméletlenebb lesz” – fogalmazott a miniszterelnök.
„Provokációk, sértegetések, fenyegetések és zsarolások. Állni fogjuk a sarat!”
Ennek kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott: Már régen túl vagyunk a szuverenitást tiszteletben tartó diplomáciai megoldásokon. A béke kapcsán Orbán Viktor hangsúlyozta, az csak Amerikai és Orosz tárgyalásokkal lehetséges.
A háború párti álláspont a miniszterelnök szerint az, hogy a konfliktus elhúzódása a nyugatnak és Ukrajnának kedvez, azonban ez a világháború veszélyét is elhozhatja.
Az inflációra rátérve a miniszterelnök kiemelte: a betegség neve szankciós infláció, a vírus pedig a brüsszeli szankció. Orbán Viktor ennek kapcsán elmondta: A szankciók négyezer milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből '22-ben. Ennyivel többet költöttek a magyar vállalatok, az állam és a családok a szankciók miatt csak energiára Magyarországon.
A borzasztó körülmények ellenére a miniszterelnök szerint Brüsszelből nem segítség, hanem újabb szankciók érkeznek.
„Ha már Brüsszel mindenképpen háborúzni akar, akkor az infláció ellen kellene háborút vívnia. Nem teszi. Mi viszont folyamatosan vívjuk a magunkét. Már most vagy két tucat intézkedést hoztunk, amelyekkel védjük a vállalatokat és a családokat.”
A miniszterelnök kiemelte, ilyen helyzetben bátran be kell avatkozni a gazdaságba. Ennek köszönhetően lehet az, hogy egyedül Európában egy átlagos család a rezsicsökkentett árakon keresztül havi 181 ezer forintot spórol.
A baloldal a lakossági kamatstop megszüntetését is követeli, nem meglepő módon a bankokkal együtt. De a kamatstop 350 ezer családot véd a kamatok bakugrásai ellen, s amíg nem kezdenek zsugorodni, a stopnak is maradnia kell – hangsúlyozta Orbán.
Orbán Viktor a problémák mellett bejelentette a Vármegye bérletet. „Május 1-jével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi országbérletet és vármegye-bérletet ajánlunk. A vármegye-bérlet 9.450 Ft-ba, a havi országbérlet 18.900 forintba kerül majd.”
A miniszterelnök ennek kapcsán elmondta: ez a tömegközlekedéssel járóknak komoly összeget spórol majd.
Orbán Viktor szerint a 2022-es év egy olyan év lehetett volna, ami kettétöri a magyar gazdaságot, ennek ellenére sikerült egy mesterhármast elérni, hiszen tavaly a magyar gazdaság három rekordot döntött meg: soha nem dolgoztak ilyen sokan, nem volt ilyen sok befektetés, és nem volt olyan magas a kivitel.
A jövőbeni célok kacsán a miniszterelnök ígéretet tett rá: „Az év végére egyszámjegyűre gyaluljuk az inflációt.”
„A háborúból kimaradunk, a béke és a biztonság szigete maradunk” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aminek kapcsán kiemelte: Itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének.
„A pedofíliára nincs bocsánat. A gyerek szent és sérthetetlen. A felnőtteknek meg az a dolga, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék.”
Ennek kapcsán Orbán kifejtette, minket nem érdekel, hogy megbolondult a világ. Nem érdekel bennünket, hogy miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek. Nem érdekel bennünket, hogy Brüsszel mivel mentegeti, magyarázza a megmagyarázhatatlant. Ez itt Magyarország.
Miniszterelnök a téma zárásaként úgy fogalmazott: a genderpropaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély. Ebben pedig minden Magyar állampolgár segítségét kérte.