Elhunyt Mécs Imre

Elhunyt 89 éves korában Mécs Imre (Budapest, 1933. szeptember 4. – 2023. január 19.). Mécs Imre 1951-ben a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára, ahol 1957-ben abszolutóriumot szerzett.

A politikus az 1956-os forradalomban részt vett a Nemzetőrség szervezésében, szerepet vállalt az ellenállásban, az egyetemek, a munkáscsoportok, felkelőcsapatok megszervezésében. A Kádár-rendszer a forradalom és szabadságharc leverése után 1957 júniusában letartóztatta, 1958 májusában „a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért” halálra ítélte. Az ítéletet 1959 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.

Mécs Imre 1963 márciusában az általános amnesztia keretében szabadult. Három évig rendőri felügyelet alatt állt, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta. Szabadulása után végül 1963-tól 1974-ig a Híradástechnika Szövetkezet fejlesztőmérnöke lett.

Mécs Imre 1975-ben került kapcsolatba a szerveződő demokratikus ellenzékkel, majd 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta ’77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1984-től 1989-ig a Duna Kör tagja volt. 1985-ben ellenzéki képviselőjelöltek állítását szorgalmazta a választásokon, és népszavazást kezdeményezett a bős–nagymarosi vízlépcső kérdésében. 1988-ban alapító tagja és szóvivője lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, alapítója tagja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. 1988-ban bekerült az SZDSZ ügyvivői testületébe, e tisztében 1996. novemberig az összes tisztújítás alkalmával újra bizalmat kapott.

Az 1990. évi országgyűlési választások második fordulójában Budapest 23. sz. (Rákospalota, Újpalota és Pestújhely) választókerületében az első helyen végzett. Az 1994. évi országgyűlési választásokon mandátumát a budapesti területi listáról szerezte. Az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának az elnöke, ezen belül az elvi, biztonságpolitikai, katonai albizottságnak is elnöke volt.

Az SZDSZ 1996. novemberi tisztújító küldöttgyűlésén elvesztette ügyvivői testületi tagságát; az országos tanács 1997. januári tisztújításakor sikertelenül pályázott a testület elnöki tisztére. 1998-ban és 2002-ben az országos listáról jutott a parlamentbe.

2010 után civil mozgalmak szervezője és résztvevője, és szinte minden kormányellenes tüntetés, megmozdulás állandó résztvevője volt.