Hortay Olivér: Képesek vagyunk tompítani a szankciók miatti áremelkedés hatásait

– A múlt században az arab-izraeli háború vezetett el az 1973-as olajválsághoz, az árrobbanáshoz, csaknem fél évszázaddal később pedig az orosz-ukrán háború sodorta a világot globális válságba, amely az energiaválság miatt a legsúlyosabban Európát érinti. Miként foglalható össze ennek lényege?

– A mostani árrobbanás kapcsán azt kell kiemelni, hogy a háború következményeként Európa első számú problémáját éppen az energiaválság jelenti. Egyszerűen azért, mert túlságosan kevés energia áll rendelkezésre az unió tagállamaiban. Ennek a háttere azonban messzebbre nyúlik vissza, mint a háború kezdete. Már tavaly ősszel voltak jelei az energiaválságnak az Európai Unióban, amelynek közvetlen oka a covid-járvány okozta gazdasági visszaesés, sőt sok iparágban a leállás volt, amely az energiapiac kínálatát is jelentősen csökkentette. Az EU a saját belső igényeit kielégítő kapacitásoknak egy részét is leépítette, különösen azokat a hosszabb távú szerződéseken nyugvó piacokat, amelyek a biztonságos beszerzéseket tették lehetővé. Az orosz-ukrán háború februári kitörésekor az Európai Unió vezetői még úgy kalkuláltak, hogy ez csupán átmeneti probléma lesz, s ahogyan a globális energiapiac pozíciói javulnak, a helyzet megoldódik. Eleinte még azt az álláspontot képviselték, hogy a szankciók ne terjedjenek ki az orosz gázszállításokra, a piac is úgy kalkulált, hogy Oroszországnak sem lehet érdeke a szállítások korlátozása.

– Ez az álláspont és a maga a helyzet is a háborús állapotok súlyosbodásával aztán igen hamar, gyökeresen megváltozott. Mitől, miért?

– Az áremelkedést alapvetően a szankciós politika megváltozása okozta. Márciusban már látható volt, hogy a piac nagyon érzékenyen reagál az oroszokkal szembeni szankciókkal kapcsolatos nyilatkozatokra. Különösen akkor, amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy embargót hirdet az orosz energiahordozókra. Ezt követően nyilatkozott úgy több európai politikus, hogy az energetikai embargóhoz az uniónak is csatlakoznia kell. Ekkor még több európai uniós ország másként foglalt állást, azt jelezték, nem fogják támogatni az orosz embargót. A tavaszi ármozgásokat befolyásolta az is, hogy az oroszok ragaszkodtak a rubelben történő fizetéshez. A nagy változást azonban az olajembargó július elején történő elfogadása okozta, valamint az a hír, hogy Németország bejelentette, 2024-re teljesen leállítja az orosz gázszállításokat. Erre válaszul Oroszország elkezdte korlátozni az Északi Áramlat 2 gázvezetéken történő szállításokat. Ennek hatására lényegében egész nyáron meredeken emelkedni kezdtek az árak, s augusztus végére az árnövekedés elérte a tetőpontját, a 350 euró/megawattórát, ami a korábbi piaci ár három és félszerese volt. Ami egészen elképesztő árszintnek tekinthető, különösen annak fényében, hogy két évvel korábban csupán 20 euró volt a tőzsdei ár.

– Az energiahelyzet az Európai Unió tagállamaiban az augusztusi „elképesztő” drámai helyzethez képest valamelyest javult. Ez mivel volt magyarázható?

– Az augusztus végi árrobbanás után szerencsére történt a piacon egy kis korrekció három dolognak köszönhetően. Az egyik, hogy a drasztikusan megemelkedett árak miatt a vártnál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgázt irányítottak a kontinensre. A másik, hogy az EU a várakozáshoz képest hatékonyabban tudta feltölteni a tárolóit. A harmadik, hogy az őszi enyhébb időjárás miatt a gázigények nem nőttek olyan mértékben, mint arra számítani lehetett, illetve egyre több vállalat korlátozta a termelését, ami lefelé hajtotta a gáz iránti keresletet. Tagállamonként azonban a helyzet nagyon különböző. Németország például nehéz helyzetbe kerülhet. Ahhoz, hogy a németek korlátozás nélkül átvészeljék a mostani időszakot, ahhoz az kellene, hogy húsz százalékkal csökkenjen a gázigényük, amely rendkívüli kihívást jelent az országnak. Az igazi problémát a következő év, 2023 okozza. A Nemzetközi Energia Ügynökség úgy becsüli, hogy 2023-ban akár harminc millió köbméter gázhiány is lehet az európai piacon, aminek az oka, hogy a mostani fűtési szezonban ki fognak ürülni a gáztárolók. A következő feltöltési időszakban úgy kéne az Európai Uniónak pótolnia a gázt, hogy az orosz gáz már nem áll rendelkezésre. Oroszországból az év első felében még nagyjából zavartalanul érkezett a gáz, ez az idén segített a gáztárolók feltöltésében, jövőre azonban a kieső orosz gázt már pótolni kellene. Ezek a fundamentumok tartósan magas árkörnyezetet vetítenek elénk. A cseppfolyósított földgáz arányának növekedésével ráadásul az árak egyre kiszámíthatatlanabbá válnak majd.

– A napokban az Európai Unió Energiatanácsa elfogadta a gázársapkát, amit 180 euró/megawatt áron határozott meg. Mire számíthatunk ennek kapcsán?

– Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2023. február 15-től, ha a holland tőzsdén három napon keresztül ezen árszint fölött alakulnak az árak, akkor az Európai Bizottság életbe léptetheti az intézkedést. Az ársapka egyébként rendkívül nagy vitát váltott ki a tagállamok között, s mint ismert, Magyarország nem is támogatta. Az, hogy az intézkedést mégis elfogadták, annak köszönhető, hogy az Energiatanácsban többségi döntés van és nincs vétóra lehetőség. A probléma, hogy az ársapka azt nem tudja biztosítani, hogy elegendő gáz álljon rendelkezésre, így bevezetésével az Európába érkező gáz mennyisége csökkenhet. Oroszország pedig bejelentette, azokba a tagállamokba, amelyek támogatják ezt az intézkedést, nem szállítanak gázt. Azzal, hogy az unió a kereskedelmi konfliktus mélyülése irányában tett lépéseket, azzal kifejezetten aggályos helyzetet teremtett saját piacán.

– Magyarország hogyan kezelte az energiaválságot?

– Magyarország a háború kirobbanása óta következetesen szankciókritikus álláspontra helyezkedett. Azzal például, hogy szemben az olajembargóval a gázársapka nem érinti a tőzsdén kívüli, hosszú távú szerződéseken nyugvó kereskedést, ez olyan eredmény, amely a magyar energiabiztonság megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezzel együtt az európai uniós mozgástér egyre szűkül, az ellátás biztonsága sérül. Ez minket is érint, hiszen kis, nyitott gazdaság vagyunk, a tagállami energiapiacok szorosan összekapcsolódnak, a szankciós politikai következményei hozzánk is begyűrűznek, elsősorban az árak emelkedésén keresztül.

– Az unió tagállamai között hogy állunk a lakossági piaci árak összehasonlításában?

– A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal minden hónapban nemzetközi árösszehasonlító táblázatot közöl, s ezekből egyértelműen kitűnik, hogy a magyar családok juthatnak legolcsóbban áramhoz és gázhoz az Európai Unió tagállamai között. A jövedelemarányos európai árak tekintetében is jó helyen állunk, mindössze Luxemburgban kell a jövedelem kisebb százalékát egy átlagos családnak kifizetnie az energiáért. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az energiaárak emelkedésétől egyetlen tagállam sem képes teljes mértékben megóvni saját lakosságát és gazdaságát. Viszont abban nagy különbségek vannak, hogy milyen mértékben képesek tompítani az áremelkedés hatását. Egyelőre az látszik, hogy ebben Magyarország kifejezetten hatékony, mert a rezsiköltségek nálunk a legalacsonyabbak.

– Az unióban a legtöbb vitát a szankciók váltják ki. A magyar kormány álláspontja szerint a szankciók azért is rosszak, mert több kárt okoznak Európának, az unió tagállamainak, mint a háborús agresszornak, Oroszországnak. Csillapulni fog ez a vita?

– Amióta napirendre került az a vita, hogy érdemes-e szankcionálni az orosz energia szállításokat, azóta két álláspont van az Európai Unióban. Abban mindenki egyetért, hogy az orosz függőséget csökkenteni kell, a vita a „hogyan” kérdésében van. Az egyik álláspont szerint minél gyorsabban teljesen el kell vágnunk magunkat az orosz szállításoktól, s majd a piac megoldja ennek helyettesítését. A másik nézet szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az orosz energiahordozók helyettesíthetők legyenek, tehát minél több országnak, szereplőnek lehetővé kell tenni, hogy az európai piacra lépjen, s ezzel versenyre kényszerítve az oroszokat a függőség is csökkenni fog, de nem súlyos gazdasági és társadalmi károk árán.