Belföld

Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A két lépcsőben megvalósuló bérfejlesztés összesen 15 százalékos emelést jelent

A kormány célja, hogy a két éve megújított szakképzési rendszert tovább erősítse, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A kormány döntése értelmében januártól 10 százalékkal, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében. 

Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben oktatók bére
Képünk illusztráció
Fotó: MH

Az intézkedéssel tovább erősödhet a 2020-ban megújult szakképzés, amelynek eredményeként a munkaerőpiac kihívásaira rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes tudást biztosító rendszer jött létre.
 
A szakképzésben dolgozók béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Keresetük ennek megfelelően átlagosan 30 százalékkal emelkedett meg 2020 nyarán. Az intézkedéssel egy teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jött létre. A mostani bérfejlesztés további 15 százalékos növekedést jelent a következő évre, ami az uniós források megérkezésével tovább emelkedhet.

A kormány célja a mesteremberek kiemelt megbecsülése, mert Magyarországnak szüksége van a szakképzésben tanulók tehetségére, ők lesznek a jövő példaképei és a gazdaság tartóoszlopai. Az intézményekből a gazdasági szereplők elvárásai szerinti tudással, gyakorlati tapasztalattal felvértezve kikerülő fiatalok hozzájárulnak a vállalkozások jobb teljesítményéhez, hatékonyabb működéséhez. A képzések eredményes megújításának legfontosabb jele, hogy az általános iskolát elvégző tíz diákból ma már hatan a szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom