Belföld
A főváros csődjével játszik a DK

Ilyen csődközeli állapot soha nem volt még a fővárosban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Wintermanel Zsolt. Mint kifejtette, nehéz helyzetek mindig is voltak, a BKV-t egyszer már a Medgyessy-kormány idején kellett konszolidálni, majd 2011-ben minden önkormányzatot konszolidáltak. De ezek a helyzetek nem jelentettek csődközeli állapotot Budapest életében. Még a 2008-as nagy gazdasági válság utóhatásai miatt sem került ilyen helyzetbe a város, sőt folyamatos fejlesztések voltak Tarlós István első főpolgármesteri ciklusában is.
A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint nehezen hihető, hogy eltűnt az a kétszázmilliárd forintnyi többlet, amivel Tarlósék átadták a fővárost, de tény, hogy 57 milliárd forintos hiány lesz a jövő évi fővárosi költségvetésben. Úgy véli, hogy a DK-s Élő Norbert legutóbbi nyilatkozata egyértelmű üzenet, másra akarnak mutogatni, ki akarják jelölni a felelőst azért, hogy jövő őszre irányított csődbe viheti a fővárost a Gyurcsány-párt. Ugyanis egyáltalán nem magától értetődő, hogy a DK Karácsonyt fogja támogatni 2024-ben. Erre sem volt még példa, hogy egy városvezető koalíción belül ilyen Fekete Péter-játékba kezdenek.
Karácsony Gergelyre és a kormányra egyszerre akarnak majd mutogatni, két legyet ütnének egy csapásra – világította meg a költségvetés kapcsán a baloldali koalíción belül zajló hatalmi intrikákat Wintermantel. A kormánypárti politikus szerint a ciklusban számtalan olyan dolog és újdonság történt, ami korábban sosem. „Sem Demszky és sem Tarlós idején nem maradt el belső csatározások miatt Fővárosi Közgyűlés. Soha nem volt olyan, hogy egy megválasztott főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampányba kezdett. És olyan sem történt még, hogy egy főpolgármester három év regnálás után egyetlen olyan beruházást sem tud felmutatni, amit az elejétől a végéig ő kivitelezett. Nemrég a Lánchíd és a Blaha átadása történt meg, mindkettőt Tarlós idején kezdték el, a megvalósítás pedig jóval drágábban történt meg, csökkentették a műszaki tartalmat" – sorolta Wintermantel Zsolt, hozzátéve: vannak minden önkormányzatot érintő nehézségek, de a főváros vezetését a teljes dilettantizmus jellemzi.
A legutóbbi Fővárosi Közgyűlésen a költségvetés vitájában Bagdy Gábor, korábbi pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: elég nehéz helyzetben van a főváros, szerinte a tavalyi büdzsében kevesebb kockázat volt, mint a mostaniban. A kormánypárti képviselő emlékeztetett: a fővárosi vezetés akkor azt mondta, hogy fél évre tervezték a költségvetést az országgyűlési választások miatt. Úgy látja, a főváros csak költ, és másoktól, elsősorban a kormánytól vár segítséget. Mint fogalmazott, kockázatos helyzetbe fog kerülni a városvezetés, ha nem terveznek takarékossági intézkedéseket, csődbe juthat Budapest.
Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a költségvetés vitájában Élő Norbert úgy fogalmazott: nem ért egyet a DK a büdzsével, és azt csak Karácsony Gergely főpolgármester kifejezett kérésére szavazzák majd meg. „Én sem jó szívvel nyomom meg az igen gombot" – reagált a vitában Karácsony Gergely, de szerinte legalább el kell indulni valamerre. Úgy véli, meg kell próbálni menedzselni a lehetetlennek látszó helyzetet.
A végül elfogadott költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételeit 407 milliárd 766 millió 184 ezer forintban, kiadásait 465 milliárd 327 millió 392 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 57 milliárd 561 millió 207 ezer forintos hiányt a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 16 milliárd 582 millió 836 ezer forintból, belföldi értékpapírok 17 milliárd 411 millió 287 ezer forintos bevételeiből, valamint bankbetétek – 30 milliárd 434 millió 494 ezer forint – bevételeiből tervezi finanszírozni a főváros baloldali vezetése.