Belföld

Balog Zoltán: Olyan közösség akarunk lenni, amelyik nem mond nemet, ha kérnek tőle

A Magyarországi Református Egyház (MRE) olyan közösség szeretne lenni, amelyik nem mond nemet, ha segítséget kérnek tőle – mondta Balog Zoltán, az MRE zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök kedden Budapesten.

Balog Zoltán: Olyan közösség akarunk lenni, amelyik nem mond nemet, ha kérnek tőle
Balog Zoltán: A szegény emberek többször segítenek, mint a gazdagok, hiszen ők tudják, milyen nélkülözni.
Fotó: Facebook/Balog Zoltán

Balog Zoltán a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi, rászoruló fiataloknak tartott adventi rendezvényén arról beszélt: Jézus azért születhetett meg, mert Isten nem mondott nemet az embernek. És ettől kezdve, aki Jézustól szívből kér valamit, amire igazán szüksége van, mindig meghallgatásra talál.

„Azt kívánom nektek, soha ne mondjatok nemet a hozzátok fordulóknak, ha képesek vagytok segíteni” – mondta a fiataloknak.

Hozzátette: az embernek nem mindig van annyija, amennyit szeretne, de valamennyije mindig van, és abból adni is tud, hiszen a legkisebbnek is van fele, negyede.

Azt is mondta, a szegény emberek többször segítenek, mint a gazdagok, hiszen ők tudják, milyen nélkülözni.

Így volt ez a karácsonyi történetben is, amikor a pásztorok, az akkori kor lenézett emberei vittek elsőként ajándékot Jézusnak.

Balog Zoltán ezután együtt imádkozott a fiatalokkal.

„Azt látjuk – fogalmazott –, hogy baj van a világban”, sok a szeretetlen, sok a szegény, a nyomorult ember, sokan vannak, akik a fegyverekben hisznek, és sokan nem akarják megosztani másokkal amijük van.

„Mi mégis azt köszönjük neked, hogy vannak emberek, akik segítenek, és azt kérjük, hogy karácsonykor legyenek még többen” – tette hozzá a református püspök.

Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke arról beszélt: a mai világban az ajándékokat többnyire feltételekhez kötik. Akkor kaphat az ember támogatást, ösztöndíjat, lehetőségeket, ha megfelel bizonyos követelményeknek.

A „mi örömhírünk”, ami a református szeretetszolgálat munkáját is mozgatja, hogy „olyan Urunk van”, aki felétel nélkül szeret és elfogad – mondta a kuratóriumi elnök.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon Válaszút programját. Ennek keretében eddig 240 fiatalnak nyújtottak hosszú távú, ötéves támogatást, segítve a tudatos pályaválasztásukat és a középiskolai végzettségük megszerzését.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom