Belföld
Országgyűlés: Szociális rendszer, migráció, szankciók napirend előtt

Gy. Németh Erzsébet (DK) a szociális rendszer helyzete miatt bírálta a kormányt. Úgy vélte: mérhetetlen cinizmus, ahogyan az Orbán-kormány a megélhetési válságban „nekiesik” a szociális ellátórendszernek, miután az elmúlt 12 évben kivéreztette az ágazatot.
Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára úgy reagált: a kormánynak fontos a szociális intézmények munkája, legyenek bármilyen fenntartásúak, ezért mindenkinek növelték a támogatását. Hozzátette: 2010 óta a kormány 1100 milliárd forinttal növelte a szociális ellátás támogatását, míg a korábbi, baloldali kormányok alatt az ágazat állami finanszírozása csökkent. Arra is felhívta a figyelmet: az elmúlt 12 évben jóval kevesebb a nélkülözők aránya, egymillióval több embernek lett munkája. Arra szólította fel a baloldalt, ne vádaskodjon azzal, hogy az állam kivonul a szociális ellátásból, hiszen valójában éppen azt rögzítik törvényi szinten, hogy senki nem marad ellátatlanul, az állam mindenkiről gondoskodik.
Szászfalvi László (KDNP) felszólalásában arról beszélt: Magyarországon a migrációs nyomás új veszélyességi szintre lépett, a migránsok egyre agresszívabban viselkednek, fegyverekkel rendelkeznek és használják is ezeket. Felhívta a figyelmet arra a novemberi esetre, amikor Budapest közelében iraki embercsempészek tüzet nyitottak a magyar rendőrökre. Magyarország töretlenül védi az Európai Unió határait, Brüsszel azonban nem tesz semmit a migrációs krízis megoldása érdekében – értékelt. Kijelentette: nem kezelni, hanem megállítani kell a migrációt, sürgős intézkedésekre van szükség, mert Európa megmaradása a tét. Jelezte: Szerbia, Ausztria és Magyarország megállapodott arról, hogy közös erővel lép fel az illegális bevándorlás ellen, a KDNP pedig támogatja a kormány ez irányba tett erőfeszítéseit.
Rétvári Bence válaszában arra hívta fel a figyelmet: Magyarország számára több milliárd forintos költséget jelent a határvédelem és az is, hogy a magyar börtönökben több mint 2500 embercsempész tölti büntetését. Ehhez nem ad segítséget EU – mutatott rá a parlamenti államtitkár. A magyar baloldalról azt mondta, hogy mindig is migrációpárti álláspontot képviselt. Rétvári Bence Ferenc pápát idézve kiállt az orosz–ukrán háború ellen, békét szorgalmazott, és áldott, békét hozó karácsonyt kívánt mindenkinek.
Németh Szilárd (Fidesz) az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta: Magyarország számára stratégiai kérdés, hogy minél előbb béke legyen. Minél később lesz béke, annál nagyobb lesz a béke ára, a szankciós politika pedig csak mélyíti a háborút – hangsúlyozta. A szankciókkal Európa lábon lőtte önmagát, a szankciók nem hozták el ukrajnai háború végét, Oroszország nem esett térdre – értékelt. Hozzátette: Magyarország sosem támogatta és nem is fogja támogatni ezt a szankciós politikát, mentességet harcolt ki a földgáz és az olaj esetében, azonban a szankciók árfelhajtó hatása alól nem tudja magát kivonni. Szerinte ebben a helyzetben mindent meg kell tenni, hogy az ország energiaellátása biztosított legyen, és kulcskérdés a rezsicsökkentés megőrzése. A baloldalt azzal vádolta, hogy egyre agresszívabban háború- és a szankciópárti, és elutasítja a rezsicsökkentést. Úgy vélte: a „dollárbaloldal” azért teszi ezt, mert „komolyan megfizették és meg is fizetik őket”.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta: a háborúra adott válaszok csak tovább tetézték a járvány miatt amúgy is nehéz helyzetbe került európai gazdaságot. A bürokraták mindent a szankciókra tettek fel, és az európai gazdaság nem áll nyerésre, recesszió fenyeget, emelkedik az infláció és a munkahelyek nincsenek biztonságban – mondta. Szerinte nem látszik az EU-ban az irányváltás, sőt újabb szankciók vannak napirenden, amelyek még nagyobb károkat okozhatnak. Ezeket a károkat mi is érezzük a magasabb energiaköltségekben és élelmiszerárakban vagy éppen abban, hogy „nem mindig lehet annyit és úgy tankolni, ahogy szeretnénk” – fogalmazott. Úgy folytatta: reméli, hogy jövőre a béketárgyalások elkezdődnek, Brüsszel figyelembe veszi, hogy mi jó Európának, a baloldalnak pedig lesz ereje leválni a „dollárinfúzióról”, és arról a reflexről, hogy mindig az ellenkezőjét követeli, mint amit a kormány tesz.