Belföld

„Felakasztalak benneteket, megöllek titeket!” – kiabálta az autós a gyerekeknek

Garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a Salgótarjáni Járási Ügyészség azt a 49 éves salgótarjáni teherautó-sofőrt, aki két kamasz fiút támadott meg egy kijelölt gyalogátkelőhelynél.

„Felakasztalak benneteket, megöllek titeket!” – kiabálta az autós a gyerekeknek
Salgótarján, a magyar Chicago
Fotó: Facebook

A férfi a vádirat szerint 2021. augusztus 3. napján délután autózott Salgótarján belvárosában, amikor az egyik városi középiskola előtti gyalogos-átkelőhelyen a két tizenéves fiú átkelni készült. Mivel az átkelőhöz érkező egyik autós megállt, hogy átengedje a fiúkat, azok elindultak a zebrán. A másik irányból érkező vádlott későn észlelte őket, hirtelen fékezett, dudált, és szitkozódással jelezte nekik a veszélyes közúti helyzetről kialakult „véleményét”. A két kamasz kérdő kézjellel válaszolt, erre a sofőr a járdán gyalogló sértettek mellett haladva, a lehúzott ablakon keresztül tovább szidta őket – írta a Privátkopó.

Mivel a fiatalok figyelmen kívül hagyták a szidalmakat, a sofőr ingerültsége fokozódott. Azért, hogy számon kérje őket, a járművéből kiszállt, és kiabálva sietett a járdán sétáló két fiú elé. Egyiküket, aki megpróbált elhaladni mellette, elkapta, és a mellkasánál fogva ruháját megragadva rángatta, közben mindkettejük felé ordította, hogy „felakasztalak benneteket, megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok!”. Az ijedt gyerekeket ezt követően magukra hagyta, és járművével a helyszínről elhajtott.

Az ügyészség az ügyben garázdaság és – mivel a megrángatott fiú a bántalmazás következtében felsőtestén könnyű sérüléseket szenvedett, és emiatt is kérte a hatóságoktól az elkövető felelősségre vonását (magánindítvány) – könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Ebben indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a büntetlen előéletű férfivel szemben, valamint fizettesse meg vele a 37 ezer forint bűnügyi költséget is.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

Kapcsolódó írásaink

Újabb gyanúsítottak Terézvárosban

ĀA nyomozó hatóság a szükséges dokumentumokat továbbította, így a főügyészség már vizsgálja, fennállnak-e a vádemelés feltételei az értékbecslők esetében – értesült lapunk