Belföld
A baloldali transznacionális politikai ideológia foglya az európai integrációról és az Európa jövőjéről szóló vita

Orbán Balázs kifejtette: az Európai Unió és az európai integráció egész koncepciója egyfajta egyensúlyon alapult, két különböző ideológia között. Egyes európaiak az első pillanattól kezdve azt mondták, hogy az európai integráció végső célja egy transznacionális politikai és jogi intézményi testület, azaz egy Európai Egyesült Államok létrehozása. A többiek azonban az első pillanattól fogva azt mondták, hogy „nem, nem, nem, az európai integrációnak mindig is egy olyan platformnak kell maradnia, amely a nemzetek együttműködését szolgálja és ezen keresztül stabilitást és gazdasági jólétet biztosíthat.” Nagyon leegyszerűsítve persze, de ez volt a helyzet – mondta.
A probléma az, hogy a Brexit óta és amióta megerősítettünk néhány politikai intézményt Brüsszelben – mint például az Európai Parlamentet –, amely mindig is az európai együttműködés politikai szerve volt, és immár egyre erősebbé válik –, az történik, hogy szerintem ez a fajta baloldali transznacionális politikai ideológia foglyul ejtette az európai integrációt – mondta Orbán Balázs. Tehát ami most történik – tette hozzá –, az az, hogy az európai intézmények nem arra használják a semleges jogi alapokon nyugvó hatalmukat, hogy egyben tartsák az európai integrációt, hanem egy politikai napirendet erőltetnek.