Belföld

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány Ferenc ne vegye a szájára az egyházakat!

Az árnyékkormánynál újra működne az Állami Egyházügyi Hivatal

Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat – kommentálta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek csütörtökön Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzését, amelyben a DK elnöke többek között azt a kérdést vetette fel, lehet-e kritizálni az egyházakat.

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány Ferenc ne vegye a szájára az egyházakat!
Gyurcsány Ferenc rendszeresen minden fórumot megragad, hogy támadja az egyházakat
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Nacsa Lőrinc azt mondta: Gyurcsány Ferenc rendszeresen minden fórumot megragad, hogy támadja az egyházakat, és

„a legsötétebb korokat idéző módon felszólít, vádaskodik, fenyegetőzik, Marosán György és Rákosi is csettintene a jó tanítvány hallatán”.

Az országot tönkretevő volt miniszterelnök ráadásul amíg kormányon volt, ki se fizette az egyházi iskoláknak jogosan, szerződés szerint járó forrásokat, és azóta is támadja az egyházak társadalmi tevékenységét és a nekik adott állami támogatást – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Nacsa Lőrinc felhívta a figyelmet arra, hogy az állami támogatásból az egyházak diákokat oktatnak, időseket látnak el és közösségeket szerveznek.

„Ne legyen kétségünk, ha jönne az árnyékkormány, akkor újra lenne Állami Egyházügyi Hivatal. Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat” – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom