Belföld
Fókuszban a hazai erdők
Az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be hétfőn Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet kapcsán az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának budapesti ülésén. Mint a találkozón elhangzott, a szerzők 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve mérték föl a szakterületen történteket.
Zambó Péter államtitkár zárszavában egyebek mellett azt mondta, folyamatosan ügyelni kell a meglévő erdők egészségi állapotának és alkalmazkodóképességének javítására, és megfelelő kutatási eredményeken kell alapulnia a területük növelését célzó programoknak. Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett abban, hogy az erdőkre, mint a fenntartható gazdálkodás színterére tekintsen.
A Soproni Egyetemi Kiadó most bemutatott műve két, a közelmúltban összeolvadt erdészeti intézmény közös munkájának eredménye. Az Erdészeti Tudományos Intézet és a Soproni Egyetem egy szervezetbe történő integrálása történelmi lehetőség arra, hogy a kutatás minél szélesebb tudásbázisra építsen, és minél pontosabb válaszokat adjon a felvetődő kérdésekre – hangsúlyozta az államtitkár.
Az MTA bizottsága három nagy szakterületet – az erdészet-, a faanyag- és vadbiológia tudományát - fogja át, amelyek között szoros kapcsolat van. A tervezett három kötetből álló áttekintés kísérlet e területek eredményeinek, sikereinek, kudarcainak, feladatainak áttekintésére múlt-jelen-jövő bontásban – jelezte a tárca.
A minisztérium közleményében aláhúzta, az erdészettudomány utóbbi harminc évének legjelentősebb kihívásai a klímaváltozáshoz kötődnek. Lényegesek továbbá a jövő erdeinek fafajválasztási és származási kérdései, a megváltozó termőhelyi feltételek melletti növedék meghatározása és ezzel párhuzamosan a szénmegkötés mennyiségi és folyamati vizsgálata.