Belföld

Csúcson a Richter

A harmadik negyedévben az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan nőtt a Richter árbevétele és nyeresége

A Richter Gedeon Nyrt. a tőzsde honlapján kedden közölte, hogy az árbevétel 38,3 százalékkal 217,8 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 82,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Csúcson a Richter
A cég az egyik legnagyobb közép-kelet-európai gyógyszeripari vállalat (Képünk illusztráció)
Fotó: MH

A társaság árbevétele az első kilenc hónapban 578,78 milliárd forint volt, 27,4 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Az adózott nyereség 109,6 százalékkal 197,25 milliárd forintra nőtt január–szeptemberben.

A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 205,0 milliárd forintos árbevételt és 62,5 milliárd forintos adózott eredményt vártak a negyedévre.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentésben kiemelte: A dollár és a rubel ritka, egyidejű erősödése jelentősen javította az árbevétel és jövedelmezőség trendjét. Az árbevétel mind a földrajzi régiókban, mind a termékportfolióban továbbra is kiegyensúlyozott növekedést mutatott. A pénzügyi eredmény is rendkívüli növekedést mutatott a beszámolási időszak végére kialakuló rekordmagasságú dollár–forint és rubel–forint árfolyamoknak köszönhetően – tette hozzá.

A devizaárfolyamok változása a jelentés szerint nagyjából 72 milliárd forinttal járult hozzá a társaság eredményességéhez.
A vezérigazgató közölte azt is, hogy októberben szerződést írtak alá romániai nagy- és kiskereskedelmi vállalataik értékesítéséről azt követően, hogy tavaly váltak meg hasonló tevékenységet lebonyolító moldovai vállalataiktól. Ezek az értékesítések az üzleti modell egyszerűsítését célozták.

Január-szeptemberben a gyógyszergyártás árbevétele csoportszinten 30,1 százalékkal nőtt, és meghaladta a 473 milliárd forintot. Magyarországon a szegmens bevétele 33,5 milliárd forint lett, ami forintban 6,6 százalékos növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 9,7 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma ennél gyorsabban, 11,2 százalékkal emelkedett. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,5 százalékos részesedéssel a 4. helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,4 százalékos piaci részesedéssel a 2. legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártást tekintve az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 16,5 százalékkal nőtt, és 473,1 millió eurót tett ki az első kilenc hónapban. A nyugat-európai régió a gyógyszergyártási szegmensen belül az Európából származó árbevétel 55 százalékát adta - írták.

A kiemelt specializált termékek árbevétele szintén kétszámjegyű bővülést mutat az első kilenc hónapban: 39,2 százalékkal 289,8 milliárd forintra nőtt, részesedése a teljes árbevételben 61,3 százalékra nőtt az előző évi 57,2 százalékról.

Az egy részvényre jutó nyereség 1051 forint volt az első kilenc hónapban, 442 forintra nőtt a harmadik negyedévben a bázisidőszaki 205 forint után.
Az üzleti tevékenység eredménye jelentősen, 64,3 százalékkal nőtt, 154,3 milliárd forint volt az első kilenc hónapban. Az üzleti eredményhányad 26,7 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 20,7 százalékkal szemben.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 8935 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.

Kapcsolódó írásaink