Belföld
Lapunk megkérdezte: mit keresett két bíró az amerikai nagykövetnél?

Közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Hírlap az Országos Bírói Tanácshoz (OBT), mivel továbbra is tisztázatlan, kinek a döntésére, milyen felhatalmazással és miről tárgyalt a testület két tagja, Vasvári Csaba és Matusik Tamás a Biden-adminisztráció budapesti nagykövetével.
David Pressman október végén látta vendégül a két bírót. Twitter-bejegyzése szerint „informális megbeszélést folytattak a tanács magyar igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepéről”. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, a diplomata eleve azzal a prekoncepcióval érkezett hazánkba, hogy „a demokráciát valós veszélyek fenyegetik Magyarországon”. A szenátus külügyi bizottsága előtt, még júniusban, aggodalmát fejezte ki a sajtószabadság, az emberi jogok és a jogállamiság állapota miatt.
Ebben az összefüggésben a jogállamiság és a bírói függetlenség helyzetét számos alkalommal kritizáló OBT és Pressman nagykövet találkozója különösen érdekesé válik.
A tanács eddig nem adott érdemi tájékoztatást „az informális megbeszélés” részleteiről. Sőt közleményében hárítani próbált.
Felhozták például, hogy 2018-ban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) akkori elnöke, Handó Tünde közös, amerikai–magyar bírói továbbképzésekről tárgyalt az Egyesült Államok magyarországi képviseletének akkori vezetőjével. Ez azonban az almát a tojással esete, Handó egy olyan hivatal elnökeként vett részt egy hivatalos megbeszélésen, amelynek a feladata többek között a bírók hazai és külföldi továbbképzésének megszervezése.
Ebben az esetben viszont
nem tudjuk, ki, mikor és milyen formában, kin keresztül kezdeményezte a találkozót? Azt sem, hogy ki döntött arról, hogy a találkozón az Országos Bírói Tanács részéről ki vegyen részt.
Márpedig valakinek döntenie kellett. A Magyar Hírlap beszámolt róla, hogy Vasvári Csaba még januárban szeretett volna szerepet vállalni egy pódiumbeszélgetésen a Bírák az utcán lengyel film kapcsán, de az OBT úgy vélte, ez nem lenne helyes. Szabó Károly, az OBT akkori elnöke a szavazást követően megállapította, hogy a tanács 8 nem és 7 tartózkodás mellett úgy döntött, az OBT nem hatalmazza fel a sajtószóvivőt a pódiumbeszélgetésen történő részvételre.
De folytassuk a sort! Azt sem tudjuk, hogy a találkozóra pontosan hol került sor: az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén vagy a nagykövet rezidenciáján? És ahogy már írtuk, semmit nem tudunk arról, hogy miről beszéltek egymással a résztvevők, miben állapodtak meg, és hogy mi haszna a találkozóból a magyar igazságszolgáltatás rendszerének vagy magának az OBT-nek?
Jogszabályi előírások szerint a közérdekű adatigénylésünkre legkésőbb 15 napon belül valamit reagálnia kell a tanácsnak.
A történtek után
sokan vélik úgy, hogy a leghelyesebb az lenne, ha Matusik és Vasvári lemondana.
Az Origónak adott interjúban Vejkey Imre, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke is azt mondta: „Itt egy pár szem közti beszélgetés történt, és ez ad okot arra, hogy – ismerve az amerikai nagykövet korábban tett nyilatkozatait – aggályosnak értékeljük ezt az egyeztetést”, ezért az lenne a legméltóságteljesebb, ha a két bíró lemondana.